Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baráth Tibor: A külföldi magyarság ideológiája /33

2012.04.21

A szláv veszély és a magyar külpolitika a nyugati történetírásban

1. A nyugati történetírók előadásában az elmúlt két világháború szervesen összefüggő egészet képez. Szerintük mind a kettőt a német nép terjeszkedési vágya és európai hegemóniára törekvése idézte elő. Alapállásuk következtében Európa legnagyobb veszélyének a német veszélyt tartják. A szlávok, nevezetesen az oroszok imperialista törekvését, amelynek célja szintén az Európa feletti uralom megszerzése, másodrendű jelenségnek tekintik. A szláv veszélyt annyira aláértékelik, hogy ezzel a kifejezéssel nem is illetik munkáikban. Ellenkezőleg, az orosz törekvéseket mint a németeket fékentartó erőt nem egyszer rokonszenvesen tárgyalják. Elfogultságuk érthető, hiszen ők csak a német tömb súlyát érezték határaikon és a szlávoktól kapták a szükséges segítséget ahhoz, hogy mindkét alkalommal visszaszerezhessék uralmukat a kontinens maradék része felett. De bármennyire is értjük a nyugatiak látásmódját, ez nem változtat azon az igazságon, hogy az ő felmérésük a tényleges helyzetnek nem felel meg. Szláv veszély ugyanis van, és az sokkal nagyobb mint a germán veszély. Mert csak az tudná eltörölni az európai kultúrát és csak az tudná megszüntetni az európai nemzetek függetlenségét, Európa nyakára hozva Ázsiát, Tamerlan és Dzsingisz kán egykori klientúráját. Mi tehát úgy véljük és tudományunkban szükségszerűen azt a nézetet valljuk, hogy helyesebb és a valóságot jobban kifejezi az az európai történetszemlélet, amelyben a szláv veszély e specifikus megjelölésben és mint öncélú törekvés szerepel, a germánokat felülmúló romboló erővel, Európa első számú veszélyeként. A jelen világpolitikai helyzet e felfogás helyességét félreértést nem tűrően bizonyítja.

2. A nyugati történetírók fennebb kifejtett alapállásuk miatt a magyar nemzet külpolitikáját is gyakran értelmétől megfosztva és téves beállításban szerepeltetik, mintha az nem a nemzet igazi érdekeit szolgálta volna. A magyar államférfiak ugyanis az orosz veszélyt mindig nagyobbnak tartották, mint a német veszélyt és különös figyelemmel kísérték a Kárpátokon túl lezajló eseményeket, ahonnan a múltban is a legnagyobb katasztrófa származott nemzetünkre. Az ázsiai steppe törvénye az, hogy az elhasznált hódítók helyett új hódítókat termeljen ki. A magyar államférfiak és közírók ezért biztosak voltak abban, hogy a mongolok bukása után az oroszok előbb vagy utóbb, de elkerülhetetlenül Tamerlán és Dzsingizs kán cipőibe fognak lépni és Európa nyakára hozzák Ázsiát. Ezért a 19. század közepétől kezdve nem szűntek meg erre a veszélyre Európa figyelmét felhívni, maguk pedig a geopolitikai erők figyelmeztetését követve az oroszokkal szemben védekező állásba igyekeztek helyezni országukat, a német tömbre támaszkodva. E védekező magatartásnak megfelelően választották meg a nemzet helyét a két világháborúban. Józan ésszel nem tehettek mást, mint amit tettek, hiszen az orosz mellé állás egyenlő lett volna a nemzeti önállóságról való azonnali lemondással. A nyugati nemzetek történetírói, úgy látszik, nem rendelkeznek kellő ítélőképességgel, hogy felismerjék Európa valóságos veszedelmét és észrevegyék, hogy a magyarság a maga függetlenségéért és fennmaradásáért küzdött mindkét háborúban, nem pedig más nemzetek érdekéért. Bár Magyarország a küzdelemben elbukott, ma már mégis egészen világos, hogy államférfiai messzebb láttak, mint a nyugatiak.[62]

____________________

[62] Az itt leírt gondolatok, mint kortörténeti dokumentumok és jegyzetek, az Europe Danubienne folyóiratban jelentek meg; magyar szövege itt először.

Fejezet:   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40