Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baráth Tibor: A külföldi magyarság ideológiája /39

2012.04.23

A magyar sport dicsősége

A magyar válogatott labdarúgó együttes 1953 november 25-én Londonban 100,000 néző előtt 6:3 arányban megverte az angol válogatott csapatot és ezzel végetvetett az angol sportvilág egyik legnagyobb dicsőségének: a labdarúgásban saját pályáján 92 esztendő óta tartó veretlenségének. Ezen a mérkőzésen a magyar labdarúgás páratlan technikája még azokat is meglepte, akik ismerték a kitűnő csapat erejét és győzelmét biztosra vették. Olyan csodálatos ügyességgel, akkora fizikai kitartással, olyan összpontosított idegmunkával és fölényes előkelőséggel vezetett mérkőzést ugyanis még sohasem láttak, mint aminőt a magyar csapat hajtott végre. A magyar "csodafiúk" győzelme révén a világ sport-közvéleményében vakító fény esett a magyar névre. S amíg az esemény első napjaiban felfedezésről beszéltek és nemes udvariassággal hajtották meg az elismerés zászlóját az elragadó magyar játékosok előtt, röviddel utóbb kutatni kezdték a magyar módra való sportolás titkát. S ez az a pont, ahol nekünk is meg kell szólalnunk a "régi Magyarország" becsületének védelmében, mert tulajdonképen a mi erőfeszítéseink gyümölcseinek beéréséről van szó, amit a budapesti kommunista kormány kizárólag a maga érdemének akar tulajdonítani.

A magyar tömegsport ugyanis, — az egyéni sportról ezúttal nem szólunk, — távolról sem a pár éve tartó kommunista rendszerben született meg. Múltja legalább száz esztendőre nyúlik vissza, amikor egy lelkes magyar ember, Esterházy Miksa gróf első idevágó tanulmányát közzétette és megalapította a Magyar Athletikai Clubot (1875). Esterházy gróf Angliában szerzett benyomásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az atlétika, ami alatt akkor általában a szabadtéri sportot értették, elsőrendű nemzetnevelő eszköz és befolyásával az egész társadalom kedvező irányban alakítható. Arra törekedett tehát, hogy a sport keretében a magyar társadalom széles rétegeit "edzés" alá fogja. Kitűnő munkatársával, Molnár Lajossal olyan alapos szervező és felvilágosító munkába kezdett, aminek eredményeképpen a nyolcvanas években már többszáz sportegylet működött Magyarországon s azok a sportolásnak szinte minden ágát felölelték. Angliát, a modern sport hazáját kivéve, alig van ország Európában, amely Magyarországot a sportirodalom művelése és sportegyesületek alapítása terén megelőzte volna, -— sőt a legtöbb ország csak félszázaddal a hazai döntő események után kezdett szervezkedni. Találóan írta Misángyi Ottó 1939-ben, hogy a "a magyar sport és testnevelés tulajdonképpen mindent az ezekben az időkben alakult egyesületeknek köszönhet."

bt_akmi27

A korán meginduló magyar tömegsport újabb lendületet nyert a Millénium évétől (1896) kezdve, amidőn az első világolimpiászon az atlétikában a magyar sportolók két első győzelmet nyertek. A második nagy fellendülés a magyar sportéletben az első világháború után következett be, amidőn Magyarországnak, megtiltották, hogy hadsereget tartson s amikor a nemzeti katonáskodás révén nyerhető erkölcsi erőket a sportolás széles alapokon való kifejlesztésével igyekeztek pótolni. Az 1921. évi törvény a hazai sportintézmények újabb sorozatát hívta életre, köztük az Országos Testnevelési Főiskolát is, amely 1925-ben nyílt meg és szakszerű tanerők kiképzésével foglalkozott. Ez volt az a kor, amidőn az első világháború előtti 20,000 néző befogadására épített sportpályákat (FTC, MTK), amelyek annak idején a kontinens legnagyobb sportpályái voltak, 40,000 néző elhelyezézése átépítették, elkészült a Bástya, a Vasas nagy pályája és tervbevették (1924) a 100,000 néző befogadására szánt és most 1953-ban nagyrészben (80,000 néző számára) elkészült budapesti Népstadiont. Ez az az idő, amidőn az iskolán kívüli kötelező testgyakorlást, az u.n. Leventeintézményt megszervezik, az országban lévő versenyuszodák számát közel 1,000-re emelik, 1,000-re nő a sportpályák száma és 5,000-re a más sportintézményeké. Semmi kétség nem fér tehát ahhoz, hogy a második világháború küszöbén a sport Magyarországon már évtizedes intézményekkel, szakszerű oktatókkal, átfogó igazgatási keretekkel megszervezett nagy tömegmozgalommá fejlődött, amely a társadalom minden rétegéből százezreket épített be a maga edző, fejlesztő és nevelő kereteibe.

bt_akmi28

Ez a múlt század nyolcvanas éveiben meginduló és rohamosan kiterebélyesedő magyar sportélet a sport minden ágában elsőrendű erőket nevelt ki, akik az 1896-os világraszóló sikerek után a versenyek légióit nyerik meg, nem egyszer csúcseredményeket állítva fel. Ezeknek az eredményeknek bőbeszédű részletezése helyett szólaltassuk meg magát a sportstatisztikát, amely a maga egyszerű számadataival bizonyítja azt a magas színvonalat, amelyre a magyar sport az olimpiászok mérővesszőjén 1896-tól 1936-ig, a háború előtt lezajlott utolsó olimpiászig felemelkedett.

Magyar győzelmek az olimpiákon

Év Az olimpiász helye A nyert olimpiai
bajnokság sz.
A nyert 2. és
3. helyezések
Összesen
1896 Athén 2 1 — 2 5
1900 Páris 1 2 — 2 5
1904 St. Louis 2 1 — 1 4
1908 London 3 4 — 1 8
1912 Stockholm 3 2 — 3 8
1924 Páris 2 4 — 4 10
1928 Amsterdam 5 5 10
1932 Los Angeles 6 6 — 5 17
1936 Berlin 10 1 — 5 16
  A II. világháború után
1948 London 10 5 — 13 28
1952 Helsinki 16 10 — 16 42
1956 Melbourne 9 10 — 7 26
1960 Róma 6 8 — 7 21
1964 Tokió 10 7 — 5 22
1968 Mexico City 10 10 — 12 32
1972 München 6 13 — 16 35

(A "Magyar statisztikai zsebkönyv 1974" adatai)

Ezek a számok minden vitát kizáró módon bizonyítják, hogy a múlt század végén lerakott alapokon a magyar sport képviselői már 1896-1912 között beírták nevüket a világsport aranykönyvébe és hírüket az első világháború után végrehajtott reformok nyomán 1924-1936 között kétszer-háromszor annyi arany- ezüst- és bronzéremmel öregbítették. Mi nem vitatjuk, hogy a kommunista kormányzás is felismerte a sportban rejlő hatalmas erőt és azt a maga szolgálatába állította. Régóta meglévő terveket és kezdeményezéseket valósított meg vagy fejezett be s a magyar tömegsport egyes ágait új berendezésekkel látta el, a sportolók javára kedvezményeket biztosított és jelentős költségvetési összeggel is támogatta a sportéletet. A magyar sport töretlen fenntartásának eredménye lett a londoni olimpiászon 1948-ban elért 10 első helyezés és a helsinki olimpiászon 1952-ben nyert 16 bajnokság, 10 második és 16 harmadik helyezés, — amivel 1952-ben Magyarország közvetlenül a két nagy világhatalom, USA és a Szovjetúnió után, a harmadik helyet vívta ki magának, — hússzor kisebb emberanyagával. De ismételnünk kell, hogy ezeket az újabb eredményeket a több mint félszázada folyó rendszeres sportnevelés nélkül nem lehetett volna elérni, mert ha valamire úgy a sportra áll az igazság, hogy máról-holnapra nem lehet "ászokat", "rekord-manokat" teremteni, hanem csak hosszas, szívós és rendszeres neveléssel.

A nyugati sportközlönyök, keresve a hihetetlenül ékes magyar dicsőség okát, rá is mutattak ezekre az előzményekre, felsorolva patinás intézményeinket, régi olimpiai bajnokságainkat, bókot vetve a végeredményben mégiscsak faji kiválóságban gyökerező teljesítményeinknek. S ezek a sportírók a legutóbbi valóban vakító sikereinkben — a helsinki eredményekben, a londoni győzelemben, a tokiói sikerekben és a mexikói teljesítményekben — a már régóta folyó munka érett gyümölcseit látják. Igen, a magyar sport így lett a természettől adott kedvező adottságoknak szívós, tudatos és tervszerű kifejlesztésével azzá a hatalmas tényezővé, amely a nemzet nevét az utolsó félszázadban hatalmas tömegek előtt világszerte ismertté és becsültté tette és a sanda ellenségek által rólunk elterjesztett csupa negatív vonásból összerótt képet reális nemzetképpel helyettesítette. — Montreál, 1954, kiegészítve 1974.

Fejezet:   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40