Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyar népek őstörténete, 2-6

2012.05.26

AZ ŐSHAZAI NÉP TÖRTÉNETE

A történeti idők hajnalán, vagyis a jelenlegi tudományos eszközeinkkel elérhető legrégibb korban az őshaza magyar népességét két, egymástól távol eső csoportra oszolva találjuk, a természeti katasztrófától megkímélt hegyek között: 1. a Kaukázus vidékén, 2. Délkelet-Afrikában. Ha utóbb e két csoport egymással egyesült és közös hun magyar nemzeteket alakított ki, akkor az őshaza közéjük eső részeit megelőzőleg ezekből az ősi központokból kellett benépesíteniük. Olyasformán, hogy az északi menhelyről dél felé, a déli menhelyről pedig észak felé terjedt a lakosság.

AZ ŐSHAZA ÉSZAKI FELÉNEK BENÉPESÍTÉSE

A régészek az emberi települések legrégibb nyomait északon a Kaukázusban, a Kaspi- tó alatt, a Tigris felső vidékén és a Zab folyó mentén, valamint a Jordán völgyében és a Taurus lábainál észlelték és keletkezésük idejét Kr. e. 6800 és 6500 közé helyezték. Ezek még elszigetelt telepek voltak, az ősi menhelyről kimozduló nép első gyarmatai. A következő két és félezer esztendő alatt e telepek sűrűsödtek és a Termékeny Félhold lefelé hajló száraiban is megjelentek. E csiszolt kőkori telepeket térképünkön (211.) pontokkal jelöltük. Ha ezeket a pontokat vonalakkal összekötjük és figyelemmel vagyunk az időrendre, valóban azt látjuk, hogy a magasabb fekvésű helyekről történt a szétágazás, a földrajzi adottságok által előírt útvonalon, a Kaukázusból nézve délkelet illetve délnyugat felé. A legkorábbi gyarmatok ránk maradt nevei, a velük kapcsolatos képírásos szövegekkel együtt, a népesség fokozatos szétterülésére közelebbi felvilágításokat is nyújtanak. A Tigris és a Zab találkozásának vidékén a legősibb két emberi település neve a szakemberek átírása szerint AR-PACH vagy AR-PACH-i-YAS és QALET-JARMO (Kr. e. 6500). Időrendben utánuk következett (Kr. e. 4500) SAM-AR-RA, MAT-AR-AH, GA-URA és AR-BELA. A Tigris folyó ez időbeli neve IDI-KLAT, az Eufráteszé BUR-UTU, az Eufrátesz középső szakasza alatt elterülő mezőföldé pedig MESO-POT-AM-JA. A Tigris mentén szervezték meg a KALDI vagy KALTI nevű országot. A szétterülő nép ez első történelmi emlékeiben többször szerepel nyelvünk Úr (UR, AR) szava; látjuk ott Kelet szavunkat a Qalet- Jarmo, Idi- Klat és Kaldi (Kalti) nevekben; a hon értelmű Mat, Ma összetevő elem a Matarah, Jarmo és Mesopotamja névben; Szem szavunk a Szamarra névben; víz értelmű Bor szavunk a Burutában; Mező szavunk a Mesopotamjaban; Jós szavunk az Arpachi- Yasban; ismerős az Ar- Belában szereplő Béla, melynek ,férfi' jelentését a Bál szóval kapcsolatban már tudjuk. Az Idi szót az Idi-Klatban más nyelvészek kutatásai alapján a régi magyar folyót jelentő ,ügy' szóval azonosíthatjuk (v, ö. Fekete-ügy); Burutu ,utu' - részlegét több hasonló név összevetése alapján Út szavunkkal azonosítjuk; a Mesopotámiában is szereplő ,pot' részleget a törvényszerű lágyulás (P = F; T = D) alapján Föld (főd) értelembe vesszük, Gaurában pedig kő szavunkat látjuk (G=K), mint ezt a kérdéscsoportot már fejtegettük. Ezek szerint a Termékeny Félhold legfontosabb tíz neolitikus helyneve egytagú magyar szavak összetételéből keletkezett és egyik- másikának értelmét a megadott ábécés átírásból is kitalálhatjuk. Qalet- Jarmo mai helyesírásunkkal: Kelet Gyarmata; Kaldi vagy Kalti: Keleti ország (Kel-Ta); Idi- Klat: Keleti ügy (folyó); Szarvarra: Szemúr vagyis a Napisten otthona; Matarah az a hely, ahol a Magyar ős lakott; Ar- Beles: Bál Úr, a termékenységi isten székhelye; Burutu: Bor Útja; Mesopotamja: Mezőföldből álló ország (Ma); Gaura: Kő Ura, vagyis az ország urának székhelye.

Külön figyelmet érdemelnek az Árpád nevet megörökítő helynevek: Arpach és Arpachi-Yas és a velük kapcsolatba hozható feljegyzések. Az Encyclopaedia Biblica és a Dictionnaire de la Bible szerint Árpád a napisten (Szemúr) harmadik fia volt, aki a Tigris felső vidékét, vagyis az Idi- Klat és a Zab környékét, az úgynevezett Árpádi Földet (Arpachi Ta) kormányozta. Ezen a területen az eredeti lakosság igen hosszú ideig, a jelen időszámítás 635. esztendejéig folyamatosan élt. A vidéken egy híres kerámiai üzem is dolgozott, melynek legjellemzőbb gyártmányai a kulacs alakú ivóedények voltak (122m. 81, 83). Az edényekre mértani díszítéseket, főleg köröket, azaz napszimbólumokat festettek (91m. 371 sk). Azt is tudjuk, hogy az Árpád-dinasztia szervezte meg a Tigris mentén lejjebb elterülő Káldi: Keleti országot, adta annak első dinasztiáját, melyről lakosait Árpádi népnek nevezték. Ebből nyilvánvaló, hogy őshonukból, a Zab vidékéről, az első Árpádok hatalmas telepítési és ország szervező politikát folytattak délkelet felé. Ez események emléke a későbbi időkben is megmaradt, mert a mezopotámiaiak egyik hagyománya szerint országuk lakosságának legősibb része északról eredt. Arra is emlékeztek, hogy első királyaik fejükön koronát viseltek és hatalmi jelvényként botot és lándzsát tartottak kezükben. A király koronás fője AR, botja POT, lándzsájának hegye ANA, keze KETE. Ezek az elemek tehát a képírás módszerével szabályosan írják AR-POT-(H)ANA 2: Árpád Hona 2., vagyis Árpád második országa. (82) Ezeket a mozzanatokat figyelembe véve, úgy látszik, hogy a Tigris-Eufrátesz völgyi első kultúra, vagyis az ősi mezopotámiai kultúra, körülbelül Kr. e. 3500-ig, amikor már dél felől is érkezett Mezopotámiába lakosság, kizárólag a Zab vidéki Árpádok alkotása lehetett.

A Termékeny Félhold nyugati felében szintén folyóvölgyekben találjuk a legkorábbi neolitikus telepeket. A Jordán völgyében van Jerikó: Jó Úr Kője, azaz a napisten országa, melynek keletkezési ideje kb. Kr. e. 6800. További telepek Kánaán földjén és annak szomszédságában Kr. e. 4000 körül keletkeztek. Fiatalabb neolitikus kori telepek MUGHERA: Magyar, és UGAR-i-TA: Ég Úri Ta, a napisten földje. E nyugatra eső telepek a Taurus lábainál elterülő síkságon folytatódtak, ahol a mai Katal-Huyuk nevű község közelében egy szintén Kr. e. 6800-ból eredő telepre bukkantak. (83) Beljebb Aratollában Kr. e. 3000-től kezdve folyamatosan sok sziklarajzot találtak, továbbá szarvakkal ékesített szobrokat és mértani jellegű írásjeleket, amelyek a Tigris és Zab vidéki leletekkel feltűnő egyezést mutatnak. Ezek alapján a tudósok úgy vélik, hogy ez a nyugaton megjelenő népesség is a kaukázusi táj gyarmata, amely keletet is feltöltötte emberanyagával.

A Termékeny Félhold nyugati népességének a keletivel való azonosságát a régészeti anyagon felül a képírással írt egykori pecsétek is megerősítik. E pecsétek egyike- másika olyan írásbeli üzenetet közvetít, amely hozzásegít bennünket a lezajlott néprajzi események felvázolásához. Sajnos ez utóbbi emlékek keletkezési idejét eddig még nem tudták közelebbről megállapítani, de kivitelezésük és tartalmuk nagy régiségre utal. Az egyik ilyen írásos emléken (29. táblán a D. figura) egy embert látunk (UR, AR), aki íjat tart a vállán. Mivel az íj a képírás jelrendszerében a PET, PAT hangcsoportot jelzi (25m. 85 No. 2), az íjas figura az AR-PAT: Árpád nevet írja. De a személy előtt egy három oszlopba írt hosszabb szöveg is szerepel, amely a figurával szembehaladó sorrendben olvasandó: 1. ANU-KHAT-IK 2. NU-MA-RA 3. AR.Pa.T Ka-Pi.T-aN, mai ábécével - A nyugatik nemura, Árpád kapitánya. Egy másik pecséten (81m. 203 No. 3) hasonlót olvasunk: AG-MA-S PET-SUTe, EST-AN SZÉ-Ke, Égmás pecsétje, Esthon széke. Itt is arról van szó, hogy az ország királyi széke nyugatra esik. A kaukázusi Árpádok telepítési politikájának nyugati eredményeiről van egy további döntő bizonyítékunk is: az Eufrátesz nyugati nagy kanyarának külső oldalán alapított ARPAD: Árpád királyság, azonos nevű fővárosával (lel. térképünket a 21. oldalon). A nevet ezúttal az idegen szerzők is helyesen, Árpád alakban írják át ábécére. A királyság Szíriában terült el, azon a részen, ahol a nagy folyó legközelebb kanyarodik a Földközi tengerhez. Ez az Árpád Királyság a Kr. e. 10. századtól Kr, e. 740-ig jelentős szerepet játszott a keleti események irányításában. (84)

Mi volt a helyzet a Termékeny Félhold lekanyarodó nyugati szárának végében, a Nílus deltájában és a folyó hosszú völgyében? A hajdan itt élők emlékezete szerint országukba az első népesség észak felől érkezett. A tudósok e híradást beigazolták és munkáikban kiemelik, hogy a Nílus völgyébe a földrajzi adottságok miatt nagyobb tömegekkel észak felől csak egy keskeny átjárón keresztül lehet behatolni, amely a Szuezi-öböl vége és a Földközi-tenger között elterülő mocsaras és vízárkokkal átszelt területen vezet át. Ezt a bejáró kaput a régiek találó kifejezéssel HIRUS AITU (129m. II. 155) Híres Ajtó néven nevezték. Kezdetben Egyiptom alatt nem is értettek mást, mint e bejáró kapu környékén keletkezett és fokozatosan szaporodó településeket ennek megfelelően Egyiptomot "Ajtós Országnak" hívták (94m. I. 117) A Deltának első közigazgatási központja a görögül Butonak mondott város volt, amelynek hieroglifáit így írják át: PI UT JOIT (87m. 97), amit bizonyára így kell helyesen hangzósítanunk: - Be itt jött-, hiszen az egyiptomi nevek általában egy-egy rövid mondatból szoktak állni. A második nagyobb helyet görögül Busirnak mondották, hieroglifáit (24m. 205) így írják át: PER ASAR (23m. 368 jzt).. Az írásjeleket mi így olvassuk P-A-AR EST-UR, amit a Hon értelemmeghatározó követ, tehát igazi neve: Vár, Estúr Hona. Innen a népesség továbbterjedt a Fayum nevű oázisba, amely már a Delta alatt van s mintegy nyolcvan kilométerre nyúlik be a sivatagba. Az oázis környékét T-ARK-HAN: - Tó Urak Hona- néven ismerték, keletkezési idejét rádiókarbon mérésekkel Kr. e 4437-4145 közötti időre teszik (91m. 234). A jóval lejjebb lévő BAD-AR-l - Botúri - (Árpádi) telepet és a görögül Abydosnak mondott várost Kr. e 4000 táján alapították (120m. 50; 91m. 219-259). Abydos nevét öt hieroglifa írja, amit a szokásos Hon meghatározó követ (24m. 202). A jele ezúttal is egy rövid mondatot eredményeznek: ABa Be-KET-U-SAT Hon, Vagyis -Abba beköltözött. Eddig még meg nem állapított időből eredt Delta alatt lévő Hon város; az átírók szerint ON, AN, ANU, UNNU, a görögök elnevezésével Heliopolisz azaz Napváros. Idők múltán egy darabig ez a város lett a Delta közigazgatási középpontja. Hieroglifái szerint (24m. 203) a város régi teljes neve tulajdonképpen AN-NET ,Hon': - A Nagy Hon-. A hozzáfűzött magyarázó hieroglifák szerint ez volt a P-A-AR-A NETER: Nagyúr Vára. Vele egyidős lehetett a Badari felett mintegy 120 kilométerre lévő második Hon város: UNNU, a görögül Hermopolisznak mondott hely.

A lakosság földrajzi eredete és népisége szempontjából a legfontosabb mozzanat az, hogy az észak-egyiptomi dinasztia megalapítójaként is egy ER-PAT, ER-PET: - Árpád - nevű királyt tiszteltek, akinek neve mellett gyakran szerepel az őshazájára, a Zab folyó vidékére utaló Zab név, amit az egyiptológusok SAB, SEB alakban írnak át (23m. 18, 138, 435). Ez az első egyiptomi Árpád-dinasztia több királyt adott a kialakulóban lévő országnak a nagy esemény idejéig, a déli magyarok bejöveteléig, de azok nevét a megadott alakban nem tudjuk értelmezni. Kivételt csak az utolsó király képez, akit - Ősúrnak - neveztek. Az ő nevét az irodalomban a görögök által használt OSIRIS alakban találjuk. Ez a király Kr. e. 3400-3200 táján uralkodott és magát ER-PAT SAB-UR ősétől származtatta. (85)

A Nílus deltájába és a folyó völgyébe északról betelepülő magyar nyelvű törzsek és nemek megannyi kisebb-nagyobb Honba szervezkedtek, miként erre a helynevek értelemmeghatározója is utal és magukat abból képzett szóval Honi, Huni (ONI, UNNI, ANI), azaz ,hazai, bennszülött' népnek kezdték nevezni, ami azután általánossá lett és rajtuk is maradt: ők lettek a történelem Huni, Uni népe, mai nyelvünkön hunok (87m. 95 sk jzt). Ugyanez a nép szállta meg a Sinai- félszigetet és az onnan délre a Núbiáig terjedő sivatagosodó területet, valamint a Nílustól nyugatra eső Líbia jelentékeny részét is. Mind a két terület lakóit egyformán ANUnak nevezték. Volt azonban egy másik nevük is. A delta-honiak ugyanis a Nílus ágaiban és a Földközi-tenger keleti partja mentén apró hajóikkal élénk kereskedelmet bonyolítottak le és hajós foglalkozásukról őket egyszerűen ,,Hajó népének (HAUI NIBU,HAU NEBU),a Deltát pedig - Hajó - országnak- (HAAU) mondották - az angol szakemberek átírása szerint (87m. 35; 129. II. 217).

A benépesítési folyamat lezajlását a régészeti, nyelvészeti és történeti adatokon kívül igazolják az embertani megfigyelések is. E tudomány szakértői szerint a csiszolt kőkori kultúra elterjesztői kerek koponyájú emberek voltak, akik a Régi Kelet egész felső vidékét az iráni térségből kiindulva árasztották el (152m. 375, 516 és olv. 129m. I. 56 sk; 94 I. 118 jzt). Az Iránból való szétáradásnak több írásbeli említése is van, melyek közül az Egyiptomi Bibliában előforduló feljegyzéseket és egyes fáraók idevágó sírfeliratát megelőzőleg már ismertettük. A Termékeny Félhold azonos forrásból eredő benépesítése nyomán olyan egységes kultúra keletkezett a Tigris folyótól a Nílus völgyéig, amelynek közös jellemző tulajdonságai a kutatók figyelmét régóta magára vonta és a tényt minden szakkönyv gondosan nyilvántartja. A. L. Waddell például így szól: "A világ három legnagyobb ősi kultúrájának egysége (a Tigris-Eufrátesz völgyi, a Nílus völgyi és az Indus völgyi, hozzáadva a Kréta szigeti kultúrát)... és ugyanezen kultúrának aránylag gyors elterjesztése az árja faj által... bizonyítja a világkultúra lényegbeli egységes voltát és egy központból való eredetét." (86) A felsorolt helynevek, személynevek és történeti okmányok, valamint a tudósok egybehangzó megállapítása szerint kétségtelennek látszik tehát, hogy Kis-Ázsiába, Szíriába és a Nílus völgyébe is ugyanaz a nép telepedett be elsőnek és szervezett ott államokat, mint amely a Tigris és Eufrátesz völgyét is megszállta és azt társadalmilag és politikailag először megszervezte. Ez a szervező nép a Kaukázus vidéki Árpádok magyar népe volt. Igaznak bizonyult eszerint az a régi feljegyzés, amely szerint a NU-KETE-KET URBOT NEMSETE, USUK KETE HAB-AA-BA MENT: A nyugatikat Árpád nemzette; ősük két hazába ment (ld. 29. táblánkon az A. okmányt).

A Régi Kelet felső részében lezajló népmozgást vizsgálva, eddig még nem szóltunk a Kaukázus két hegylánca között nyugat-keleti irányban húzódó Araxes- völgyről. Pedig e folyó vízgyűjtő területén ma is van egy Arpacsay nevű helység, amely kísértetiesen idézi az Árpád nevet. Környezetében két másik hely nevében is szerepel a BOT hangcsoport: Batum és Bitilis, és van ott egy Oltu és egy Maku helynév is, amely az európai Magyarország Olt és Makó régies alakjával véletlenül (?) megegyezik. Az Araxes folyó felső szakaszánál, Idgír helységben, egy roppant fontos régészeti leletet találtak: egy patkó alakú, három emberfejjel ékesített és írásjelekkel is ellátott tárgyat (képét 29. táblánkon B. jelzet alatt mutatjuk be), amit a régészek tűzhelyhez hasonlítanak. Ugyanez a kerámia a vidéken több példányban is előkerült és az egész Araxes- völgyre jellemző darabnak bizonyult. Ideje a Kr. e. IV. évezred. Nemsokára azután, a csiszolt kőkor vége felé, ugyanez a minta nyugaton, az Orontes folyó völgyében is előkerült, abban a völgyben, amit akkor még MEGARA völgynek neveztek. Aztán felbukkant a figura Szíriában és Kánaánban, majd a Kr. e. 19. században a Hetita Birodalom területén lévő Kültepében is, Hattus fővárostól 250 kilométerre dél felé. Régészek e leletek földrajzi előfordulásait térképre vetítették és abból arra következtettek, hogy ez a figura egy és ugyanazon nép fokozatos szétterülésének tárgyi bizonyítéka. Ehhez mi azt is hozzáfűzzük, hogy mivel az ábrázolás mindig ugyanaz, mindig három személyt mutat, ezekkel az urakkal kapcsolatban valami nagyon fontos történeti emléket kívántak megörökíteni.

A kis tűzhelynek, az otthon szimbólumának, nem ok nélkül adtak ilyen alakot. Középső figurája emberalakú ugyan, de mégis egy öreg sas benyomását kelti, ami a patkó formával, az összecsengés alapján ezt sugalmazza: - Öreg sas pataka. - Ez pedig pontosan annak a folyónak a neve, amit ma Araxes grafikával írnak! Ha ez az ismétlődő kerámia egy nép gyarmatosító tevékenységének szimbóluma, akkor annak ősi otthona, a kivándorlás kiindulópontja az Araxes völgye lehetett. A középső öreg sas talán az ősurat, a legrégibb királyt jelenti, a két szélén lévő fiatalabb sas pedig azokat a dinasztiaalapítókat, bizonyára az Öregsas fiait, akik Keletet illetve Nyugatot benépesítették és országokká szervezték. A középső figura írásjeleit felülről lefelé haladó sorrendben így oldjuk fel: az emberi arc UR; a kis karika az ágas között SZ; az ág maga AG, a szorzójel eS; alatta újra S, SZ, többesben tehát ES.ek; azután három kidomborodó emlő EMLŐK. Ezeket az elemeket hangrendbe téve: UR-SZ-AG eS.ek EMLÉKE: Országősök emléke. A két oldalsó figurán az OR-SZ-ÁG jelei ismétlődnek, azután két szorzójel következik egymás alatt: eS.ek; bennük három S karika: eS.ek, együtt: - Országősök ezek. Az emlék tehát valóban a szétvándorlás és új hazák alapításának okmánya és a nép eredettudatának megőrzésére szolgált. Hogy viszont ki lakott az Öreg sas völgyében, arra nézve egy további nyelvemlék ad felvilágosítást. Ezt az emléket ott találták, ahol a vízfolyás már nem patak, hanem bővizű folyó: Arméniában, a régi Erman földön (129m. III. 152). A kép álló helyzetben koronát viselő személyt, királyt mutat, akinek a személyazonosságát így írja: Árpád király Armeniben. (87) A szöveg többi részét bizonytalanul olvassuk, ezért mellőzzük.

Áttekintve a Régi Kelet felső részét annyit kétségtelenül megállapíthatunk, hogy annak vidékeit a Kaukázus völgyeiből, a csiszolt kőkor idején, az Araxes és Zab folyók mentén székelő ősi Árpád-dinasztia népesítette be. Ennek eredménye a Tigris mentén húzódó -Kelethon - és a Nílus völgyében kialakított.-Esthona- lett. Az egész területet magyar nyelvű nép szállta meg, amelynek sok neve közül a letelepedésre utaló Honi lett a legelterjedtebb s ezért leggyakrabban ezen a néven szerepelt a történelem színpadán.

AZ ŐSHAZA DÉLI FELÉNEK BENÉPESÍTÉSE

A történeti idők hajnalán a magyar nyelvű népek második gócpontját Délkelet-Afrikában találjuk, a Vörös-tengertől dél felé, a Nagy tavakig húzódó hegyes vidéken (ld. az alább közölt térképet). E táj múltjára nézve az utóbbi tíz év történeti és régészeti kutatásai több meglepő eredményt értek el, amelyek lényeges pontokon módosították korábbi felfogásunkat. Ezek legfontosabbika talán éppen annak kiderítése, hogy ez az afrikai népesség egyáltalában nem volt olyan elmaradott, mint aminőnek korábban feltételezték, hanem szintén szabályszerű neolitikus kultúrával élt és az edénykészítés titkát is ismerte. Kultúrájának nyomait is egyre sűrűben találják meg, nemcsak a Nagy tavak vidékén, hanem a híres MAGURUK völgyében is (bis 39m. 38 sk, 45). Mindezen nem kell meglepődnünk, hiszen régen Afrika éghajlati viszonyai lényegesen kedvezőbbek voltak, mint manapság, a nagy szárazság még nem perzselte végig a tájat. Ellenkezőleg, a vizsgálatok szerint a régi időkben Afrika kellemes klímájú terület volt, hűvösebb és csapadékban is gazdagabb. Dús növényzet borította tájait és tekintélyes állatállománnyal rendelkezett, úgyhogy az emberi megélhetés lehetősége neolitikus kultúrájúak számára fennállt.

bt_mno1_37

Délkelet-Afrika benépesítésére nézve ma egyre erősödik az a felfogás, amely szerint itt a kaukázusi típusú fehér ember első képviselői Kr. e. 8000-6000 között jelentek meg. Legkorábbi huzamos jelenlétüket eddig éppen a Nagy tavaknál észlelték. Úgy vélik, ez a fajta ide valamikor nagyon régen, Arábián keresztül érkezett, ugyanabból az iráni-kaukázusi forrásból, mint amelyből eredt a Termékeny Félhold lakossága. Ez volna az egyedül helyes magyarázata annak, hogy a Régi Kelet északi és déli felében egyformán ugyanazt a népet találjuk, ugyanazzal a kultúrával és nyelvvel. (88)

Noha e munka olvasói a megelőző fejezetek révén már felkészülhettek arra, hogy Délkelet-Afrika is a magyar őstörténet keretébe tartozik, mégis meglepődhetnek, hogy e tájnak abban ilyen nagy szerepet utalunk ki, hiszen ma az egész vidéken már sötét bőrű emberek élnek. Régen azonban nem így volt s annak talán legkézenfekvőbb bizonyítéka Afrika mai faji térképe. Ez a térkép világosan mutatja, hogy a szóban forgó kontinens közepén, az őserdők vidékén az egészen fekete (néger) faj uralkodik, de ezt a fekete területet északon, keleten és délen egy széles- földsáv övezi, amelyen a fehér és fekete embertípus keveredéséből keletkezett fajta helyezkedik el: az európai arcvonású, de sötétebb bőrű és sok árnyalatot mutató "kaukazoid- negroid" típus. Ez egyúttal érzékelteti velünk a lezajlott néprajzi tragédiát, azt, hogy mi történt ott az ősi honépítő árja fajtával. Mint majd látni fogjuk, a klimatikus változás miatt az eredeti kaukázusi népesség jelentékeny része onnan elvándorolt, a helyben maradottakat pedig a Közép-Afrikából szétterült fekete népesség felszívta.

Hogy Délkelet-Afrika egykor szintén magyar népek lakóhelye volt, arra sok bizonyítékunk van. Ezek első sorozatát a ma is meglévő magyar hangzású és értelmű helynevek szolgáltatják. Azokban gyakran megtaláljuk Úr szavunkat, a föld, ország, lakóhely megjelölésére szolgáló Hon, Kő, Fa, továbbá a Bor, Víz, Fű és Föld szavunkat, nem is beszélve a Magyar név feltűnő gyakoriságáról. Ezekre a mozzanatokra a szakemberek komolyan még nem figyeltek fel, noha egyes vidékeken a magyar szavak oly mértékben sűrűsödnek, ami a nyelvészetben nem jártas utazónak is feltűnhet, mint ahogy külföldön élő magyar embereknek valóban fel is tűnt. Áll ez a megjegyzés különösen az Eritreától Szomáliáig terjedő szakaszra, de általában a Vörös-tenger egész környékére, továbbá a Fehér Nílus vízgyűjtő területére és a Nagy tavak vidékére.

Az út elején, Arábiában sokszor látjuk Úr szavunkat, amint a következő helynevek igazolják: URUK, AR-MAH, AS-IR, US-ARYAK, URAY-IR.AH, ABU-AR-IS, KUS-URI-YAS, AR-A-KAS, HAB-URA, SOK-OT-RA, MÁT-AR, MS-AR-AH, MUKA-YR-IS, MAH-RA (nagy terület), MADAU-UAR-AH. Két arábiai terület neve egyformán ,nagy föld' NA-FUD. Fűvel kapcsolatos FUWWAH, FAYA és van itt egy országnévi, melynek neve HASA (Haza). Sokszor előfordul ,szem' szavunk is a már ismert kombinációkban: SAMM-AR (Szem úr), SUM-MÁN (Szem mén), AS-SAM (Ös szem), SAM-I-TAH (Szemi törzs). Külön kiemeljük az OMÁN (A Mén), HAD-RA-MUT (Hét Úr Marja, országa) és YE-MEN (Jó Mén) területneveket.

Etiópiában: maga az Etiópia név is magyar, Hét Jó Fia. Úr szavunkat találjuk az itteni nagy tartomány ER-ET-RA nevében, a mai Eritrea. A Vörös-tenger régi neve is ER-UT-RA (36m. 69). Továbbiak: UGRI, AR-KAI, AR-KI-I-O, TIGRE, MÁT-AR, MED-ER, SAM-RE (Szemúr), A-SM-AR (A Szemúr), SOM-ALI (L/R: Szemúr), AK-SUM (Égszem), SEMI-EN (Szemhon), SEM-ADA (Szematya), DE-RA, NÁD-ER (Nagyúr), KU-ARA, BETH-OR, DAB-RA, MEN-AR, AN-KOB-ER, GOND-AR, AR-GOBA, GUD-RU, GOD-ER, HAR-AR, AR-USI, EN-ARI-YA, FOG ERA, ATYA-F-RA, HURI, MOG-UR, MAHD-AR" ER-MATCHIO, MUG -ER, MED-ER, UOGERA, ANG-ARrEB, GUM-URU (v.ö. Gömör), GHIM-IRRA. Utóbbi két nevet a szkítákra is alkalmazták. Egyéb magyaros nevek: SETIT (Sötét, azaz nyugati folyó), ÁSTA-BOR-AS (Az Esti, nyugati folyó), ABI, ABBAI (a Nílus Habi neve), TA-NA (Nagy Tó, valóban az), BOR,-ANA (Bor Hona). Van BAL, BEL-ASA, ZO-BEL, SAS földrajzi név is. A Vörös-tenger egész környéke HABAS HAN (Habos Hon) .

A Nagytavak körül elhelyezkedő országokból idézzük a következő magyaros hangzású földrajzi neveket: Ugandából: UR-UNGO, RUK-UNGIRI, KAT-ERA, RA-KAI, KIS-ORO, M-BAR-ARA, MO-RO-TO, RU-UEN-Z-ORI; Ruandából: RU-AN-DA, RU-HENGERI, KIS-ENYI; Burundiból: BUR-UN-DI, USUM-BURA, RU-TANA, BUR-URI; Kenyából: HURI, KISII, KIS-MU, NAK-URŰ KÉRI-KO, KENDU, KAP-UT-IR., KAP-SO-UAR, BUT-ERE, KAG,-ERA, RU-IRA, MAND-ERA, ME-RU, RA-MU. Tanganyikában eléggé összefüggő területen találjuk a Kenyából is ismert ME-RU nevet (az egyiptomi hagyományban megőrzött őshaza neve is Meru), továbbá US-ER, US-HETU, KIS-ANGIRE, KINY-ANGIR,I, MG-ERA, ULUG-URU, KILI-MÁN-JA-RO, TA-BORA, NAB-ERA, ARr -USA, SEN-ON-ERA, MANY-ARA, UR-AMBO, MALAG-AR-ASI, URU-WIRA, IGU-MI-RA, MOROG-ORO, BIHAR-AMULO, NG-ARA, MÁSAI neveket. Ezek a nevek a mai lakosság nyelvén érthetetlenek és éppen ezért számunkra gondolatokat ébresztők. Miért ne láthatnánk a mai Ungar, Hungar nevünk emlékeit az Ungri, Hengeri nevekben; az Ős, ősöm szót a régi hanglejtést megőrző afrikai Us, Usa, Usum nevekben; Hét szavunkat a Hetu helynévben (v.ö. Hetu Moger); Kis szavunkat a Kis, Kissi, Kisu helynevekben; Nagy szavunkat a Nak, Ng, Mg, hangcsoportban; víz értelmű Bor szavunkat a Bur, Bora nevekben; királyt jelentő Kendős, Kende szavunkat a Kendu helynévben; Mező szavunkat Masaiban és miért ne számoljunk a mi Bihar nevünket ismétlő afrikai Biharral?

A Fehér Nílus medencéjében tömegesen találjuk a folyók megjelölésére használt Bor szavunkat BAHR ilyen összetételben mint BUR-TOTU, PI-BOR, BIBI, BORO. Ez utóbbi folyók partján állnak az ilyen nevű városok: BOR, BORU, BAHRI, WUZ, MENA-WASKEI. Mocsár mellett van MESHRA (Mocsár) és PACHALA (Pocsolya). Mindezeket a neveket az amerikai National Geographic Society kiadásában megjelent térképen olvassuk (Afrika. Countries of the Nile, 1963). Adjuk hozzá SZAH-ARA nevét és azt, hogy Szudánban is van MAGRrUR folyó, MONGORO-ORO, MATAR-IR helynév és vannak ilyen magyaros hangzású nevek is mint MURA, TURDA, BUNDÁS, ABU-ZABÁD, TAMB-URA, ABA-URUK, SAATA, LOKA, JOKAU. Ezek a magyaros hangzású, magyar értelmű, vagy egytagú magyar szavakból összerakott délkelet-afrikai nevek nem a puszta véletlennek köszönhetik eredetüket. Ezek bizonyítékok arra, hogy azon a tájon egykoron olyan kultúrnép élt, amely emlékezetét eltörölhetetlenül beleírta magába a földbe.

Ezek a forró égövre sodródott magyarok azonban nem valami szerencsésen választották meg új hazájukat. Olyan helyen szálltak meg, amely ha érkezésük idején még alkalmas volt csiszolt kőkori életformájukban való megélhetésre, rövidesen kiszáradt, nagy részben pusztává és sivataggá változott. Ez indította őket arra, hogy a folyók völgyébe tömörüljenek, tengerek és tavak mellé húzódjanak, vagy újabb hazát keressenek. Az útvonalat a természet maga jelölte ki: mentek a folyók és vizek mentén észak felé, a Termékeny Félholdon lakó testvéreik területére. Hogy őket valóban a természet, a nap heve üldözte el, sohasem felejtették el. Egy gonosz szellemnek tulajdonították balsorsukat, akit Sütő néven neveztek. Az Egyiptomi Bibliában sokszor történik róla említés, mint aki a víz és nedvesség elűzője, a tűz és láng, a sorvadás és élettelenség megszemélyesítője s a magyarázatok szerint mindez a napra utaló kifejezés (említései: 23m. 17, 108, 171, 198, 205, 207, 216, 257, 299, 315, 324, 337, 367, 426 sk; 632, 642). Ennek a rémség és gonosz fogalmával azonosított Sütőnek nevét két hieroglifával, az S és T jelével írták, amit az egyiptológusok SUT, SET, SOD, SID alakban hangzósítanak, s a szó Szudán nevében SUD-AN: Sütő Hon is megörökítést nyert.

Ahová először összetömörültek, a Vörös-tenger, Eritrea és Szomáli részeire, csak ideiglenes megoldás volt. A szakkönyvek ezt a vidéket összefoglaló névvel PUNTnak nevezik, de értelmét nem tudják. A nevet hat hieroglifa írja (24m. 205): egy négyszöggel jelzett P, alatta egy nyúl UN, a következő oszlopban az N hullámos jele, alatta kétszer a félkör alakú T és legalul a három hullámmal megkoronázott SET hieroglifa: P-UN-Te-Te SET, ami talán Büntette Sütő. Erről az isteni büntetőhelyről ki kellett vándorolni és jobb helyre költözni. Nyomozzuk tovább, hová mentek a délkelet-afrikai magyarok?

A MAGYAROK ÉSZAKRA VONULÁSA

Átvonulás Mezopotámiába. - Akik legkorábban felkerekedtek, az eritreai partvidékről indultak el és Arábiát megkerülve, hajóikkal - Perzsa-öbölbe futottak be. Ott a Tigris és Eufrátesz torkolatvidéken szálltak partra, azon az akkor még mocsaras vidéken állapodva meg, ahová az árpádiak csak gyér lakosságot telepítettek. Megérkezésük idejét a tudomány Kr. é. 3500 tájára teszi és megállapítja, hogy dél felől jöttek (69m. 48; 161m. 28, 50; 132m. 50; 120m. 28; 113m. 248; 91m. 231; 182m. 273). Tudjuk azt is, hogy a vállalkozók hajókon mentek, a vörös-tenger afrikai oldalán lévő Eritreából indulva el, Szemes napistent tisztelő országukból, ahol a sok szem összetételű helynevet már említettük. A kivándorlókat nappapok vezették új hazájukba (147m. 287), ahol azok megérkezésükkor öt várost alapítottak. Az első és legrégibb városuk ERI-DU, az akkor még mélyen a szárazföldbe benyúló Perzsa-öböl partján állott. Nevében tó partján lévő földrajzi fekvése tükröződik: - Uri Tó. - Második alapításuk a közvetlen közelben lévő UR: - Úr - város volt, amelynek romjait ma is Mughernek nevezik A hátralévő három város: A-SM-AR, SAM-ARRA és MADHAR-AYA alapítói is a napisten tisztelői voltak, tekintve, hogy azok nevében is Szemúrra illetve Magúrra történik utalás. Más történetírók ez utóbbi három város helyett URUK, LAGAS és LARSZAMot említik. Uruk a Bibliában Erek, a német kutatók szóhasználatában Warka. Annyit tudunk róla, hogy ötszáz éven keresztül az újonnan érkezők vallási és kulturális központja maradt. Nevében kétségtelenül az -Úri Kő - , azaz úri otthon, árja föld nyert megörökítést. Lagas nevében a Kr. e. évezredekből dokumentálható Lak szavunkat látjuk, összekapcsolva Ház szavunk régies alakjával, =Lakó Ház-, Lakás értelemben. Larszam nevében ismét a napisten Szem nevét látjuk. A beérkezettek röviddel utóbb további gyarmatokat létesítettek. Ezek között a legnevezetesebbek voltak: S-URU-PPAK, ahol a legrégibb mezopotámiai íróiskola működött, ez volt - Az Író Papok- városa; NIPPUR vagy NAPUR pedig egész Dél-Mezopotámiában a napvallás központja lett. A gyarmatot összefoglaló néven a napisten SUM-ER: Szemúr. országának nevezték, de hívták ARI-KInek: Úri Kőnek azaz árja országnak és KI ENGIRAnak, azaz - Hungáriának - is. Az Árpádok idejében elnevezett Idi-Klat folyó most vette fel Tigris nevét, az Eritreában lévő Tigré tartomány emlékeként, miként a korábbi haza földrajzi neveit - Arki-Ko, Árkai, Szem - duplikálták a megelőzők is.

Fennmaradt annak emléke is, hogy az első telepesek mezopotámiai új hazájukba hajókon érkeztek. Ezt a járművet a régi szövegek írásjelei alapján az idegen tudósok ábécére HEA, HOA, IA, EA alakban írták át, a görög szövegekben viszont AIOS szerepel. Az átírók nem sejtik, hogy itt a magyar nyelv Hajó szavát találják, régi H nélküli formájában, de mivel e hajó le is van rajzolva; megállapítják a, kérdéses szóról, hogy "vízi ház" (water house) jelentéssel bír (129m. III. 166 sk; 2m. 184). Több egykorú kép mutatja e hajók alakját és abból:kiderül, hogy azok kivájt fatörzsekből készültek s mintegy a fa héja úsztak a vízen. Így talán a fának a héja (haja) lehetett Hajó szavunk kialakítója. Az első dél-mezopotámiai király neve nagyon jellemzően EVECHOUS: -Evezős - s ez is a megérkezés körülményeire utal. Beros, a dél-mezopotámiaiak saját történetírója munkájából azt is megtudjuk, hagy a kiindulópont, ahol az utasak hajóra szálltak, Eritrea volt s általában a Vörös-tenger környéke, a Punt. Az Evezős úron kívül az első beérkező csoportban említik OANNES: Honős nevét, később jött AN-NED-UTOS: A Nagy Utas. E délről érkezett magyaroknak az árpádiakkal való egyesülésükig tíz királyuk volt. Neveik közül megértjük AMMEN-ON: A Mén Hon ura; MELAG AR-OS: Meleg Úrős, forró vidékről jött király; EVEDO-R-ANCH-OS: Evező Úr, Honok Őse; KIS-UTH-R-OS:- Kis Út- úrős- király nevét. Szimbólumaik között szerepelt az afrikai oroszlán, amit Magurnak hívtak, továbbá a madár és a kígyó. A beérkezők, ugyancsak Beros elbeszélése szerint, valamennyien magas kultúrájú, szorgalmas emberek voltak, akik partraszállásuk után azonnal hozzáláttak a földek kiméréséhez, házakat és templomokat építettek, kenyér magvakat szórtak és és nemsokára arattak. A Honős OANNES pedig, nehogy az őshazai ismeretek feledésbe menjenek, az utódok számára a gyarmatosok minden tudását leírta egy könyvben, kezdve a világ teremtésével. Ebben a munkában minden benne foglaltatott és Beros történetíró megjegyzése szerint "azóta sem alkotott az emberiség semmi újabb nagyszerű találmányt" (129m. III. 16).

Dél-Mezopotámia e hősi korszakának legkimagaslóbb alakja Uruk város legendás királya, Gilgames volt. Ő a világ első elbeszélő költeményének, az úgynevezett Gilgames-eposznak központi alakja. A király az égi úton utazó Szemes napistentől származott, tőle kapta hatalmát és megbízatását. (89) Ez a napisten, így szól a mese, valamikor nagyon régen északról (!) költözött délre s az afrikai Eritrea partján szállt meg. A vízözön elől menekült (!), de Gilgames maga már az új hazában született. E fiú címét vagy rangját három írásjel rejtegeti, feloldása és ábécére való átírása vita tárgya. Vajon ISD-UB-AR, GIST-UB-AR vagy D-HUB-AR a helyes olvasás? Az írásjelek tanulmányozói a második és harmadik jel tekintetében egyetértenek, annak feloldása - Habúr - , amiről tudjuk, hogy az őshazában papot jelentett. Ez már magában is nagy eredmény, mert Gilgames foglalkozását magyar szóval jelöli meg. A bonyodalom az első írásjel körül van, ami egy kígyó rajza s többféle hangértéket jelöl, legtöbbször egy sziszegő hangot: S, SZ, CS. Ha Gilgames pap volt (Habúr) és a kérdéses írásjel szótagot ír, teljes címe talán - Őshabúr - lehetett. Ami pedig a Gilgames nevet illeti, annak értelméhez egy hetita forrás vezet bennünket, amely az erőteljes fiatal főpapot GIS-GAMAS alakban szerepelteti (74m. 239). Ha e lágyított hanggal (G) írt nevet kemény hanggal (K) ejtjük ki, a Kis kamasz nevet kapjuk. Ez lehetett az ő igazi neve, hiszen a hős szereplése kamasz korában kezdődik s az elbeszélésekben mindig kiemelik fiatalságát, hatalmas erejét; férfikorában is vaskos izmokkal ábrázolják.

Közelebb jutunk Gilgames kilétének és szerepének kiderítéséhez, ha ábrázolását és a vele kapcsolatban fennmaradt írásos emlékeket vesszük vizsgálat alá. A hős legismertebb ábrázolása az a Ninivében talált szobor, amit Botta francia régész rajza nyomán szoktak közölni (ld. 28. táblánkat). A tudósok megállapították, hogy a kép etiópiai típusú embert ábrázol, tehát olyan valakit, aki Eritreából származott, ahol a kaukázusi fehér és az afrikai fekete faj keveredett. Mások úgy vélik, hogy Gilgames, a kis kamasz, talán annak az ősi fajtának maradványa, amely Mezopotámiában a szumírok és szemiták előtt uralkodott. (90) Bármint is álljon a dolog, a szobor nem művészi alkotás akar lenni, hanem a régibb képírás szabályai szerint valamit közölni akar velünk. Így közeledve hozzá, feltűnik az arcán a két nagy szem (SZEM), a sasorr (OR, UR) és tömött szakálla (KAPES), amik azonnal megmondják egyik minőségét: Szemúr képe ez, vagyis a napisten mása, főpap. A következő feltűnő mozzanat az, hogy bal kezével oroszlánt (MAGÁRU) szorít pozícióban tartott karjával (KARA), csuklóján pedig kör alakú (R, L) karperecet visel, kezét KAP alakban tartja, amivel az oroszlán mancsát (ES) szorítja. Eszerint Gilgamesről a szöveg azt mondja: MAGÁRU-KARA KAP-ES, -Magyarok ura képe ez. - Jobb kezében egy kígyót tart (eSZ), markát ökölbe szorítja (MA), csuklóján itt is a kör alakú karperec van (UR, RA}, következik karja (KARA), együtt: Ez már a kara (király).

Uruk fiatal papkirályának valami fontos tudás beszerzése végett, nyilván vallási ügyben, vissza kellett mennie eritreai hazájába. Az utat hajón tette meg s utazása negyven napot vett igénybe. A képen hajóban látjuk őt (129m. III. 73), éppen amint evez. A hajó rajza AIU, a hajóban ülő személy fején a hold látszik UD, UT, feltűnik hosszú keze KETE, amint az evezőt EVESU fogja. Ez ennyit mond: AIU UTU KET-VESU, Hajó útja kedvező. A támla nélküli szék, amin ül, csupa írásjegyből tevődik össze, amit lába BA fejez be. Úgy véljük, itt az Eritreába szót kell valamiképpen olvasni. Van még egy másik figura a hajóban, akinek minden mozdulata írásjel, de azt nem tudjuk kibogozni. Egy további kép (129m. III. 71) elmondja, hogy Gilgames Szemes napistenhez utazott vissza, aki az óceán partján MASU nevű hegyben (UR) lakott. Itt nyilván a MASU-UR: Magyar nevet kell olvasnunk. Ebben az országban a kapukat éjjel-nappal szárnyakkal (MAT) ellátott skorpióemberek (SEREK) őrzik, tehát azok is - Matsarok - . Fejük felett lebeg egy szárnyas (MAT) korong (AR), amelyből karok (AKARA) nyúlnak ki: itt tehát a Magyarok ura lakik. Mit csinálnak az őrök? A kettőjük közé helyezett hieroglifák elmondják: az ívben hajló jel KAPT, következik a T és több AR jel, ami többesben AR.ak, együtt: Kaput tárják.

A rendelkezésünkre álló dokumentációs anyagból, amint látjuk, megállapítható a lényeg: a Régi Kelet déli feléből Mezopotámiába magyar nyelvű bevándorlók mentek. A költözködők nappapok vezetése alatt Eritreában szálltak hajóra és Arábia megkerülésével, negyven napi utazással a Tigris és Eufrátesz torkolatvidékére érkeztek. Nem egyszerre jöttek, nem inváziószerűen, hanem egymásután következő hullámokban, erőteljes fiatalemberekből álló csoportokat alkotva. Mindnyájan magyarul beszéltek, csiszolt kőkori kultúrával rendelkeztek, írástudók voltak és az égi vallás hívei. Gyarmataikat Uruk város királya egy közös politikai keretbe fogta össze, de ez a gyarmat kezdetben még bizonyos függésben maradt az őshazától. A gyarmatosítás ideje kb. Kr. e. 3500-3400.

Felvonulás a Földközi-tengerhez. - A szűknek bizonyult Punt területéről közvetlenül észak felé is ment egy raj, a Kr, e. IV, és III, évezred fordulóján, s ez a Földközi-tenger keleti partvidékén szállt meg. Az utasok itt is hajókon mentek, ameddig csak lehetett: a Vörös-tengeren felfelé az Akabai-öböl végállomásáig, Eiulathig, s onnan tovább gyalogszerrel vagy szekeres járműveken. Ez az utazás egészen kis csoportokban történhetett és távolról sem keltett akkora feltűnést, mint a Mezopotámiába való bevándorlás és talán éppen azért maradt hátra olyan kevés írásbeli feljegyzés a folyamatról.

A gyarmatosítók a Földközi-tenger partvidékén két országot szerveztek, melyek Kánaán illetőleg Fönícia néven lettek ismertté. Kánaán az Akabai- öböl végén lévő kikötőtől az AIN-MAGHAR nevű város irányában a tenger partján lévő RA-FAig húzott vonal felett terült el. Észak felé a Karmel hegy lábánál futó KIS-HONT folyóig ért, befelé, a szárazföld felé pedig a GENESARET- tóig. Kánaán fölött következett Fönícia, egészen a Libanon hegy lábáig. Területét BER-UTA (ma Beirut) magasságában a MAGORA nevű folyó osztja ketté. A gyarmatosítók mindkét országban a termékenységi vallás követői voltak és istenükként Bált tisztelték. Magukat ez isten fiainak mondották, illetőleg ez isten országából eredőknek: CANA-AN-I és KINA-HNI: Kan Honi kifejezéssel. Egyes tudósok e nevet Núbia Khent- Hen nevével hozzák kapcsolatba (87m. 226). Az idegenek a jövevényeket eredő helyükre utaló szóval PUNTI néven nevezték Ezt utóbb sokféle alakban írták: Punti, Puni; Pani, Phoenik, Fenni, Fenik, Feniki. A név idővel csak a tengerpart mentében lakókra maradt használatban, akik a föniceiek lettek, szemben a szárazföld beljebb eső részén megállapodottak nevével, akik kánaániak maradtak Noha a gyarmatosok két nemzetté lettek, nyelvben, szokásban és kultúrában nem váltak el egymástól. Ami őket megkülönböztette, főfoglalkozásuk volt. Akik a tenger mellékére kerültek, megőrizték hajós életformájukat és messze ágazó kereskedelemmel foglalkoztak; a szárazföld felé lakók viszont bensőséges földművelést űztek, szorgalmas kezeikkel valóságos Paradicsommá változtatták országukat és azt "tejjel-mézzel folyó" országnak nevezték.

A kánaániak és föniceiek déli eredetét sok mozzanat bizonyítja. Írásuk a rovás- vagy geometrikus írás maradt, mint eredő helyükön, a Vörös- tenger környékén is volt, eltérőleg a környezetükben alkalmazott képírástól. Országukban és annak szomszédságában több olyan földrajzi nevet találunk, amelyek korábbi lakóhelyeiken is előfordulnak. A SUEZ, KURA, IORA és HABUR folyók neve például sajátságosan idézi a Fehér Nílus SUE, KURU, JUR és HABI mellékfolyóinak nevét; a föníciai SIDON és a kánaáni SODOMA idézi SUDAN (Szudán) és az etiópiai SIDAMO nevet; Etiópiában is van több Bál és Béla helynév, és van ott is egy Názáret NAZARE, meg egy MUGER nevű tartomány, amint van a fönicei- kánaáni területen MAGHAR, MAGORA, MEGARA. Azzal, a magyar népággal, amely ugyancsak a déli embertartalékból Dél-Egyiptomot népesítette be, a kánaániak és föniceiek magukat mindig rokonnak érezték, közös eredetüknek tudatában voltak és egymással való kapcsolataikat számon tartották. A kánaáni és egyiptomi magyarok az Ótestamentumban is testvérnépként szerepelnek, a közös MIZRAIM néven. Hogy Kánaán és Fönícia népességének legaktívabb része Délkelet-Afrikából származott, azt a tudósok elfogadott történeti ténynek tartják (87m. 183; 91m. 409). De maga a bevándorolt nép is megőrizte hagyományában déli eredetét, miként azt Herodotos fel is jegyezte munkájában. A mester két ízben is kitér erre a mozzanatra (94m. I. 1 és 94m. II. 153), megismételve feljegyzéseit. Második említése részletesebb és így hangzik:;,Ez a nép saját elbeszélése szerint régebben az Eritrea- tenger partján lakott. Onnan azonban elvándorolt és Szíria tengerparti részén szállt meg, ahol ma is lakik." (91)

A feniceiek és kánaánbeliek ragyogó kultúrát teremtettek új hazájukban, akárcsak a Szumérbe bevándoroltak. Luxusos házakban laktak, örvendtek jólétüknek és élvezték boldog életüket. Magas kultúrájukat az újabb régészeti kutatások minden vonatkozásban megerősítik és az Ótestamentumban róluk hátrahagyott elmarasztaló nemzetképet visszautasítják. Kánaán napjainkban megy át azon a tisztulási folyamaton, amin Mezopotámia már ötven esztendeje túljutott (142m. 99). Hasonló a helyzet Föníciában, ahol sok híres város keletkezett. Legrégibbnek mondják TYRt, amelynek alapítását Kr. e. 2750-re helyezik; nevét eredetileg ZURU alakban használták, amiből feltehető, hogy eredetileg - Az Úr - városa lehetett. Övék volt SYD-ON, amiben az afrikai napisten Sütő nevét látjuk a Hon szóval kapcsolatban. Híres városuk volt a mai Beirut, akkoriban még BERU-TA, tehát ,bor' azaz víz mellett levő terület. Ők laktak ARAD városában és több, a magyar fülnek ismerősen hangzó helységben. A feniceiek hajói a Földközi-tenger minden kikötőjében megfordultak, kifutottak az Atlanti (Óceánra is és kereskedtek északon felfelé egészen a Baltikumig, gyantát, szőrmét, érceket és fűszereket szállítva. Mindenütt amerre kereskedtek, lerakodóhelyeket létesítettek és raktárakat állítottak fel az árucikkek összevásárlására illetőleg az érkezett anyagok tárolására. Ezeken a helyeken kisebb-nagyobb gyarmatokat is létesítettek s azoknak a személyzete az árucsere lebonyolításával, a raktárak őrzésével és a kikötők karbantartásával foglalkozott. Az ilyen telepek gyakran várral is rendelkeztek és magja lettek egy-egy nagyobb városnak, mint például Karthágó. Ezért nem lehet ötletszerű feltevésnek tekinteni, ha a balti finnek PHINI, FENNI, FENI nevét és a dunavölgyi PANNON (Pan- Hon) nevet a föniceiekkel kapcsolatba hozzuk, amire majd Kelet-Európa benépesítését tárgyalva visszatérünk. (92)

A Földközi-tenger keleti partvidékére vándorolt déli magyar törzsek egy nagyobb csoportja Szíriában és Anatóliában szállt meg. Szíria a Libanon lábától felfelé az AMAN-OS hegy kiugró sarkáig terjed, ahol a SALU-ARA (ma: Kara-Su) és a SAG-URA (ma: Sajur) vize alkotja a határt. Szíriát a szárazföld belseje felé nem határolja semmiféle természetes földrajzi vonal, hanem nyílt egészen a HAB-UR folyóig, úgyhogy lakosai nem sok ösztönzést kaptak egységes állam kialakítására. Szíria felett, beljebb Anatóliában országépítésre a legalkalmasabb terület a mai Kizil- Irmak folyó nagy hajlásában van, amit akkoriban HALYS néven neveztek. A folyó a Fekete-tengerbe ömlik (ld. 21. 1.).

A Szíriában megtelepedetteket összefoglaló névvel Hét Fiainak nevezték, ami földrajzi eredetükre utal, Etiópiának is ez lévén a neve:- ET-IO - PIA, Hét Jó Fia. Az Ószövetség sűrűn emlegeti a HETH fiait és törzseik számát hétben állapítja meg, neveiket is felsorolja (Joshua III. 10). A nevek jelentését a megőrzött alakban nehéz felfogni. De annyit biztosan meg tudunk állapítani, hogy a hét törzs egy és ugyanazon népnek részei és mindannyian magyar nyelvűek voltak. A törzsnevek nyelvtani felépítése ugyanis egyforma és a magyar nyelv szabályait követi. Mindegyik név végén Törzs szavunkat látjuk, fonetikusan írva, a torlódó R hang kihagyásával, TES alakban. Ezt a szót megelőzi az i melléknévi képző, ami előtt helyezkedik el a tulajdonképpeni név. Az említett hét törzs a következő: HIT-T-i-TES, PERIZ-i-TES, A-MO-R-i-TES, KAN-AAN-i-TES, GIRGAS-i-TES, JÉBUS-i-TES és HIV-i-TES. Egy másik helyen (Genezis XV, 19-21) az Írás tíz törzsről tesz említést, az első hatot úgy adja, mint fennebb, a hátralévő négyet így nevezi meg: KEN-i-TES, KEN-IZ-i-TES, KAD-MON-i-TES és RE-FA-i-M (Olv. 81m. 1). Ezekből a nevekből ítélve, Szíria területén, ahova az emlékek a hét törzset helyezik, a déli eredetű népelem lehetett többségben.

Azok a törzsek, amelyek felvonultak a kisázsiai Halys kanyarulatába, valószínűleg a szíriai hét törzs gyarmatosai. Hosszú ideig ők is csak törzsekben éltek és azok száma ott is hét volt. Az általuk lakott földet ők is a Hét földjének nevezték, HET-i-TA: =Héti Föld névvel, városuk, ahol királyuk székelt, angolos átírás szerint HATTUS néven lett ismertté, ami nyilvánvalóan a Hét- Törzs összevonása. Ezek a Szíriában és Anatóliában hazát foglalt hetes törzsek utóbb közös király alatt egy birodalomban egyesültek, egyesítőjük azonban nem a déliek sorából került ki, hanem az Anatóliába telepedett magyarokéból, akik neve ekkor már a huni volt.

Bevonulás a Nílus völgyébe. - A pumi néptartalékból a harmadik és egyúttal leghatalmasabb kivándorlás Dél-Egyiptomba irányult, s Kr. e. 4000-3600 között zajlott le (Egyiptom térképét ld. 64. lapon). A nép nagy tömege ment errefelé, miután megelőzőleg már elöntötte Núbiát és Etiópiát. Akik a Nílus völgyében szálltak meg, azok egyik csoportja az I. zuhatag körül MARARA-KA országban állapodott meg, a többiek pedig feljebb, az I. zuhatag és Théba közé eső területet vették birtokba, egészen a Vörös-tenger partjáig. Ismét mások a tengerparton még feljebb vonultak és a Sinai- félsziget déli nyúlványában, a Szuezi-öböl és az Akabai-öböl közötti részen szálltak meg. Ez a honfoglalás hét úr vezetése alatt ment végbe, akik ennek megfelelően HETH AR: Hét úr - országának nevezték hazájukat. Ezt a nevet viselte a Théba központtal megszervezett déli zóna és a Sinai-félsziget említett darabja is. A bevonulók, akárcsak a Kánaánba és Föníciába igyekvők, valamennyien a termékenységi vallás hívei voltak és istenüket Mén, Bak és azok rokonszavaival nevezték. Kormányuk székhelyét is - Amén Honnak (AMUN ON) nevezték, melynek másik neve a galambjairól (tubáiról) híres Théba lett. A Sinai terület is a termékenységi isten védnöksége alatt állt, északi tartománya MONI-TA: Méni Ta, a déli pedig a BAKHU: Bak (hona) volt. A két tartományt itt is egy MAGARA nevű vízfolyás választotta el egymástól.

A Dél-Egyiptomba telepedett magyarok magukkal hozták és megőrizték megelőző hazájukban használt szimbólumaik közül a hosszú csőrű hangyászt, az oroszlánt és a nagy szárnyú sast. Déli vonatkozású szimbólumot kapott a folyton íróasztala mellett ülő Tudó (Toth), a pávián majmot t.i., amelyet a fenekén lévő két vörös folt jellemez. A déli hazából eredt a királyi törzs neve is: Mén. Ezek a bevándorlók sohasem felejtették el földrajzi eredetüket s ennek megdelelően az etiópiabelieket vérszerinti rokonaiknak tartották, azokat említve sohasem tették a nevüket író hieroglifák után az "idegen" értelemmeghatározót (87m. 92). Különösen a TA-NA: -Nagy Tó - környékét emlegették, amelyhez korábbi lakóhelyük legszebb emlékei fűződtek. Herodotos feljegyzései szerint a nép Etiópiában hátramaradt részlege is megtartotta emlékezetében a rokonságot és Egyiptomról úgy vélekedtek, hogy az nem más, mint az etiópiaiak gyarmata (152m. 510). Az egyiptomi és etiópiai nép kapcsolata nem is szakadt meg idők múltával sem. Az egyiptomiak az ott megszokott fűszerekért, drágakövekért, tömjénért és párducbőrért időnként vissza-visszatértek, kockázatos utazásokat vállalva. (93)

Ha már most térképre vetítjük a ponti magyar néprajok északra vonulását: Mezopotámiában, a Földközi-tenger partján és a Nílus völgyében való letelepedésüket, megállapíthatjuk, hogy Kr. e. körülbelül 3500 táján már mindenütt elérkeztek az árpádi magyar gyarmatok és államok közvetlen szomszédságába. A Termékeny Félhold két lenyúló sarkában egymással farkasszemet néző királyságok keletkeztek és közöttük a viszony egyre kényesebbé vált. A Régi Kelet egyetemes történetében idegmegfeszítő pillanat volt ez, mert rövidesen sor került az azonos fajú és azonos nyelvű két nép egységének fegyveres erővel való kialakítására.

A MAGYAR-HUN TESTVÉRISÉG KIALAKULÁSA MEZOPOTÁMIÁBAN

"Ott, hol a tó (Perzsa-öböl) Hungarok Kaldeájába harap és agyagos, hamar agyagba dug gabonát háborúra. Jöhet a' má', gyühet a' má! Hamar kel a mag; bearatta. Kis magyar királya, a keleti, hálából belátta, aratóé immár e hon, kié joggal." Így írjuk át mai helyesírásunkkal azt a régi feljegyzést, amely a magyar-hun testvériség kialakulásának egyik fontos filmkockáját örökíti meg az egykori Dél-Mezopotámiában. (94) Más feljegyzések, amelyek még az ékírást megelőző képírás módszerével készültek, további mozzanatokat hoznak tudomásunkra, amelyek tartalmuk szerint sorba rakva, szinte megrázó erővel elevenítik meg előttünk a lejátszódott eseményeket. Előttünk áll például az az üzenet (ld. 28. táblán, fent balra), amely így szól: MAT-AR UT-ORR URAK. KAT-ANA-K. KAT-TA-ONK URO S-aB-A.S, -Magyar útúr urak. Katonák. Kettőnek orra sebes. (95) Egy másik képen (129m. III. 33), oroszlánt látunk, hátába lándzsa van szúrva és az állat vérét okádja. A képét az állattal szembefordulva olvassuk. A szöveget kezdi a vér VER, folytatja az oroszlán MAGÁRU, a lándzsa hegye a nő jele ANA, az állat előretolt testrésze KHAT, az egész hangzósítva: Veri magyar a hunokat. Ez a kép Nimrud városából való, tehát már elég messze fent csatáztak a magyarok az árpádi hunokkal. Egy további szöveg a Babilonért folyt csatáról szól. Ezt mások olvasták el (129m. III. 55), mi angolból fordítjuk vissza magyarra: "Bábel fiai madárhoz hasonlítottak és a madárfogó te voltál. Megfogtad őket hálóddal, bezártad őket és megtisztelted, hős NYERŐ!" Itt úgy látszik, hogy a bejövő magyarok vesztettek csatát.

A változó sikerrel folyó küzdelem során az a vélemény alakulhatott ki, hogy egyik fél sem tudja a másikat megsemmisíteni, ezért okosabb dolog, ha egymással kibékülnek, barátságot kötnek és közös erővel építik jövendőjüket. Ez az értelme egy következő okmánynak (ld. 28. táblánkat, alul). A képen három embert látunk, írásjelekből vannak felépítve és nagyban tárgyalnak. A két szélső figura egyforma, a középső, amelyik eltört lábbal szerepel, más. A jelenet kézfogást ábrázol, amiről tudjuk, kibékülést, barátságot jelent. (96) A képírásos szöveget így olvassuk: EGY-ES-KETEK: ANUR Sa MA S-AR ANUR-AKARA. URUK TART aB-AR-RA-T-Sa-G, Egyezkedtek: -honúr és a magyar honurak ura. Örökké tart a barátság- (97) Jó volna tudni, mit tartalmazott az egyezség és milyen politikai képletet írt elő az örök barátság. Egy további képírásos okmány (129m. III. 17) valamelyes feleletet ad a kérdésre. Az emlék Nimródból való és a szokásos halembert ábrázolja, a gyarmatosítókat, akik a legenda szerint a vízből úsztak a partra. Az álló alak jobb kezét mutatásra emeli, balkezével az ONK táskát tartja, egész teste írásjelekből áll. A figurával szembehaladva, a kezekkel kezdjük az olvasást, felülről lefelé haladva: ES UR-EK-RA Ma-ONK. M-UT-AR OR-SZAKÁLL 2 UR-AN-eS MAT-ABo, Ez örökre miénk. Magyar ország áll 2 úrhonős matjából (honából). (98) Úgy látszik tehát, az árpádi honősök és az Eritreából bevándorolt honősök egymással mint egyenrangú szerződő felek megegyeztek, közös magyar országot alkottak. A következő kép (129m. ILI. 6) a Ninive körüli Korszabadból való és nagycsőrű állatfejjel rajzolt szárnyas emberalakot mutat, aki két kezében szimbolikus tárgyakat tart. Így olvassuk: MAG-AR-EK CS-AR-MATA. ESER-RA ANK Ma-AR URA ÖNURAK ON-AB-BA, átírva: -Magyarok gyarmata. Ez a Ra annak már ura hun urak honában. (99)

A bemutatott képírásos okmányok szövegét természetesen nem lehetett mindig filológiai pontossággal elolvasni. Idővel talán e téren jobb eredményekhez juthatunk és a nyitva hagyott kérdéseket is megoldhatjuk. A jelen állapotban azonban, támogatva az erősen sugalmazó képektől, annyit mégis kétségtelenül megállapíthatunk, hogy Mezopotámiában a kaukázusi és iráni eredetű hunokkal a haboshoni eredetű magyarok a kezdeti harcok lezajlása után ténylegesen életközösségre léptek, megalkották a magyar-hun testvériséget. Mindnyájukat átfogó közös politikai szervezetet hoztak létre és hovatovább közös erővel a Régi Kelet felső részét egészen a Földközi-tengerig egységes birodalommá szervezték. Az ősidőkben kötött örök barátság mindvégig a magyarul beszélő népek állameszméje maradt és hol az egyik, hol a másik városállam valósította meg. Ez a későbbi folyamat már a történeti kézikönyvekből is figyelemmel kísérhető.

A szakemberek az egész mezopotámiai terület első összefogását Kr. e. 3000 táján Uruk város érdemének tudják, ahol a legendás Gilgames székelt. Utána Úr város vette át a vezetést. A következő egyesítő az okos UKUS patesi volt, aki az "Íj és Nyíl Országban" uralkodott. Az íjjal és nyíllal felfegyverzett harcos hieroglifikus jel és értelme "magyar" (MASA-UR, 25m. 47 No. 82). Fia és utóda LUGAL ZAGGESI folytatta apja politikáját és ő lett a negyedik egyesítő, az egész Termékeny Félholdat uralma alá hajtva "napkelettől napnyugatig." A LUGAL szó írásjegyei, már mondottuk, az ,előkelő' szót írják és tudjuk, hogy a király főműve az egyesítés volt, következésképpen a király igazi neve, illetve címe: Előkelő, az egyesítő. Az őshazai magyar állameszme ötödik megvalósítója egy fattyú gyermek volt, aki Istar termékenységi istennő egyik szép papnőjétől született. Ezt a királyt a szakkönyvekben Sargon néven tartják nyilván, de eredeti írásjegyeit így írják át ábécére: SARGUNI SAR ALI. Ha ez az olvasás pontos, az első szó helyes hangzósítása nyilván aS-AR-HON-I::.Az Úrhoni, vagyis Iráni, Következtetésünket igazolja e király egy másik megjelölése, amikor azt mondják róla AZ-UP IR-ANI: - Az apja iráni-Waddell szerint ez az uralkodó volt "az egyik legünnepeltebb árja császár" (181m. 64), ami tökéletesen egyezik a mi megállapításainkkal. Nevéhez sok legenda fűződik. Kr. e. 2000 táján a keleti magyar birodalom egyesítése a III. Úr-dinasztiának jutott feladatul, amely Úr városában székelt. A dinasztia megalapítója az Úr-nemből származó UR-NAMMU király, más néven UR ENG-UR: - Hungár Úr - lett. Az örökség a Kr. e. 18. században Babilonra szállt, egy Hun Úrhabra, HAM-UR-ABUra, akinek nemzetisége felett szintén sok vita folyt, akárcsak Sargoné felett. Utána KOSA, KASSI néven a Kus vagy Kos szimbólumú népágból került uralkodó Babilon trónjára a Kr. e. 16. században s mintegy ötszáz évig tartott szerepe. Ekkor, és nem korábban, kezdődött a keleti magyar népek vezető szerepének meggyengülése, miután a sivatagból beszivárgó idegen népelemek birtokba vették a magyar alapítású Asszír városállamot és a Kr. e. 13. századtól a Kr. e. 7. századig mérhetetlen szenvedést zúdítottak a magyar népekre és felidézték bukásukat és kivándorlásukat.

TESTVÉRÜLÉS A FÖLDKÖZI-TENGER KELETI PARTVIDÉKÉN

Read MoreKevés adat világítja meg, mi módon ment végbe a hun és a magyar népág egyesülése a Földközi-tenger keleti öble körül, Kánaánban, Föníciában, Szíriában és a Halys hajlásában. Egy-két kivétellel talán itt nem is került sor komolyabb fegyveres összetűzésre, hiszen ezen a tájon a betelepedés idején még nem volt törzseken felülálló szervezett katonai és politikai hatalom. Annyi mégis megállapítható, hogy a hun és a magyar elem összefonódása itt is megtörtént (ld. a 21. oldal térképét).

Ezt a folyamatot a hetiták esetében követni is tudjuk. Ezek nemzetté való összefogása Kr. e. körülbelül 1900-bon, a Halys kanyarjában kezdődött, ahol az Árpádok gyarmatosító politikája révén megelőzőleg már valami katonai-politikai mag kialakult. Az első szervezkedésre vonatkozó okmányokból a kutatók két nevet elemeztek ki: a király (UR), PITKHANA nevét és fia és utóda AN-I-TAS király (úr) nevét (81m. 19, 216). Az elsőben a helyes hangzósítás bizonyára Árpád hona, a másodikban a -Huni törzs ura- nevet eredményezi s mind a kettő a Kaukázus vidékéről gyarmatosító északi magyar népág szokásos megjelölése. Szó van arról is, hogy ezek az egyesítők a szintén szervezkedésben Lévő déli eredetű Hét Törzs: HET-TUS (angolosan HATTUS) várát egy éjszakai rohammal bevették és a földig lerombolták (26m. 83). Ezután azonban a Halys kanyarban lezajló eseményekről mintegy kétszáz esztendeig hír nélkül vagyunk. Bizonyára újabb gyarmatosokra volt szükség, hogy erőben megnövekedve, a politikai egyesítés ügyét ismét napirendre tűzhessék. Amikor a források Kr. e. 1740 táján megint híreket szolgáltatnak, már befejezett tényeket hallunk. Egy katonakirály, név szerint TABAR-NAS: Tábor Nagy (Kr. e. 1680-1650) hét tartomány ura s azokba fiait és rokonait küldi helytartókul. A hét tartomány, illetőleg az azokban lakó hét törzs összefogása fegyveres erővel történt meg s kormányzásukat a király és szűkebb köre parancsuralmi módon végezte. Az egyesítő Tábornagy fia a konszolidálódó helyzetnek megfelelően a Hét- Törzs- Ura trónnevet viselte, amit angolos átírásban HAT-TUS-IL (L= R) alakban találunk a kézikönyvekben. Amint a Halys hajlásában ez a Hétország megalakult, azonnal terjeszkedni kezdett délkelet felé, hogy a Szíriában lévő másik Hétországot is bekebelezze. Ez az esemény nem várathatott magára sokáig, tekintve, hogy a két területet röviddel utóbb közös névvel KAT-TU, KAT-TI: -Kettő- vagy talán helyesebben Két Ta - (Két ország) néven emlegetik s az így létrejött birodalom jelvénye a kettős sas lett. A Katti névvel párhuzamosan azonban mindkét országban továbbra is használatban maradt a Hét-i-Ta név. A kézikönyvek ezt a nevet is eltorzítva és helytelenül Hittit grafikával írják, a korábban használni szokott és a valóságnak megfelelő Hetita alak helyett. A Katti Birodalom a Kr. e. 14. század folyamán két további hun eredetű törzsszövetség bekebelezésével bővült. Az egyik a Tigris és Eufrátesz felső folyása között lakó HURI vagy HOR: Úri, Úr nép volt, a másik a tőlük nyugatabbra lakó MITANNI. A bővüléssel a Katti Birodalomban a hun részleg úgy látszik annyira megerősödött, hogy vezető szerepe véglegesen biztosítást nyert.

A huri és mitanni törzsek történetéről nem sokat tudunk. Ők a Kaukázus vidéki ősi otthonból, közelebbről a Van- tó környékéről, Kr, e. 2000 táján kerekedtek fel és lassú mozgással a következő századok alatt elérték azokat a területeket, ahol a történelem figyelme először rájuk terelődött. Egymással szoros barátságban éltek és politikailag is közös államszövetséget alkottak. Mindkettőjük nemzeti szimbóluma a hunok által másutt is használt hegedű volt (91m. 729), amely mint említettük az Égető kifejezés írására szolgált s a napisten egyik fajta megjelölése volt. Bizonyára a nagy hegedű-nép részének, "húrjának" képzelték magukat, amely szóval Húr nevük összecsengett. Ez a Húr, Hor név azonban csak az Úr helyi változata lehetett. Országukat HOR-i-TA: Úri föld nevezték, királyuk lakóhelye UR-HOI: Úr helye, annak nagyobb környéke viszont az UR-HENA: Úr hona volt. Földrajzi eredetük, népneveik és helyneveik értelme alapján, valamint abból a körülményből, hogy ragozó nyelvet beszéltek (40m. 60; 2m. 184), a húri = úri törzsekben kétségtelenül magyarul beszélő népágat kell látnunk. Csak így érthető, hogy amidőn a Kr. e. 14. században beletagolódtak a Katti Birodalomba, rohamosan egybeolvadtak annak népével és semmi nyom sem maradt arról, hogy valaha is különböztek volna tőlük. A Mitanni nevet megadott formájában ezidőszerint nem tudjuk értelmezni. De földrajzi eredetük s az Úr-törzsekkel való sorsközösségük aligha hagy kétséget afelől, hogy ezek is magyar nyelvű törzsek voltak. Egyébként, mint az összes magyar népek, magukat ők is ARIYA fajtájúnak mondották (182m. 14). Kilétükről a homályt eloszlatja egy tőlük eredő pecsét szövege, amely szó szerint mondja: Magyarok ezek Arméniából, Árpádok országából. (100)

A halysi magtájról megszervezett Katti Birodalom legnagyobb kiterjedése idején a Fekete tenger közelségéből lenyúlt a Sinai- félszigetig, kelet felé pedig az Eufrátesz és Habúr folyóig. A Birodalom egy ízben, Kr. e. 1600-bon, villámháborút vezetett a tőle messze eső Babilonba. Ebből az a 'benyomásunk, mintha a katti királyok az Árpád által gyarmatosított összes területeket egybe akarták volna foglalni, a Tigris folyótól az Északi (Fekete) és a Nyugati (Földközi-) tengerig bezárólag, mint tette volt korábban a mezopotámiai magyar-hun ország, amely éppen ebben az időben - Kr.. e. II. évezred közepén - vesztette el nagyhatalmi állását. Ez a Katti Birodalom" a magyar mesék Heted Hétországa, a Régi Kelet harmadik nagyhatalma volt s Babilonnal és Egyiptommal mint egyenrangú fél tárgyalt. Tündöklő pályafutása időszámításunk előtt 1190 táján hirtelen véget ért, amikor a hetita főváros eddig még világosan ki nem derített körülmények között egy éjszakán elpusztult és a lakosság a fennsíkról szétfutott. A Szíriában élő másik hét törzs ezután visszavette hajdani függetlenségét és egy laza konfederáció keretében folytatta életét, hol az egyik, hol a másik törzs vezetése alatt. Ragyogó kultúrájukat és állami létüket mintegy félezer éven át, Kr. e. kb. 740-ig megőrizték.

A kétféle Hétország hun-magyar birodalommá való összefogása lehetővé tette a magyar elemek további észak felé való terjeszkedését. Ennek kapcsán a MAZARI, MUZRI: Magyar név Szíria felett is tekintélyes területek megjelölő neve lett (129m. VI. 156). Az ország kettős, hun és magyar jellege lépten-nyomon kiütközött. A ránk maradt rajzos ábrázolásokon kétféle embertípust látunk, az egyiknek egyenes az orra, a másiké hajlott, sasorr. Szimbólumaik között szerepelt az északiak botja és szarvasa, meg a déliek oroszlánja. Egyidejűleg használták a hunok kaukázusi képírását és a magyarok haboshoni rovásírását, mely utóbbiak közül néhány írásmintát korábbi fejezeteinkben bemutattunk. Volt egy harmadik írásrendszerük is, a Mezopotámiából terjesztett ékírás, a régi szumír uralom hagyatéka. A katti királyok trónnevei között találunk kettőt, amely a hunokra utal és kettőt, amely a magyarokra utal. Ezek a HONT-IL-IS: Hon Úrős (L = R), illetve MA-UR-S-AR: Magyar ősúr nevek. Bizonyára az utóbbiakhoz kell számítanunk még az AMMUN-AS: A Ménős nevet is. A felsorolt mozzanatok arra engednek következtetni, hogy a kezdeti hun parancsuralom után a hun és a magyar ág a teljes jogegyenlőség alapján egymással testvéresült és így alkotott közös hun magyar nemzetet.

A korunkra maradt katti királyi pecsétek egyik- másikának hieroglifikus feliratát megközelítő pontossággal olvasni tudjuk; ezek a szövegek további bepillantást engednek a hetita gyarmatok életébe. A bemutatott első pecséten (29. táblán az F jelzetű kép) ez áll: S-AR-MATi Ki-RA-L TIS OR-SZEKe, Gyarmati király tíz országa. (101) Két másik pecsétet (29. táblán a C és G képet) az ismétlések elkerülése végett csak hátrább, más összefüggésben elemezünk. Egy további pecséten (29. tábla, E) a katti királyt látjuk, amint éppen imádkozik (81m. 198). Szövege is azt írja, mert így szól: Árpád imádkozik most. (102) Ezek a szövegek annyiban egészítik ki meglévő ismereteinket, hogy a katti dinasztiát a kaukázusi Árpádok leszármazói közé sorozzák, vagyis megerősítik a hun elem irányító szerepét a két magyar nép szóban lévő területén történt testvérülésben.

MAGYAR-HUN TESTVÉRÜLÉS A NILUS VÖLGYBEN

A nem-magyar történetírók is abban összegezik az egyiptomi történet megnyitó szakaszát, hogy "ott a történeti idők hajnalán egymással vetélkedő két királyság alakult ki, északon az egyik" délen a másik, de mindkettőben ugyanabból a fajtából eredő királyi család és előkelőség kormányzott, akiket a hagyomány egyformán a Horus követőinek tartott." (103) Ha a görögös Horus szó helyére az eredeti hieroglifák angolok által készített KHERU átírását illesztjük és annak kiejtését magyar grafikával írjuk le: - király - , azt is világosan látjuk, hogy a két nép nemcsak azonos fajtájú, hanem azonos nyelvű is volt. Ezt a körülményt egyébként az okmányok folytonos idézgetésével már korábban is megállapítottuk, de célszerű több alkalommal is hangoztatni. A hunok, akik északról hatoltak be a csőalakú hosszú folyó völgyébe, annak a Deltától Théta környékéig terjedő szakaszát vonták ellenőrzésük alá. A Delta neve Bothon volt, nyilván Árpád hona, az alatta Thébáig nyúló részé Esthon, s az északi király címe ennek megfelelően -Bothon és Esthon ura-. A magyarok délről indulva, a Fehér Nílus völgyében terjeszkedtek észak felé s amidőn fajtestvéreik szomszédságba érkeztek, a Thébáig terjedő alsó szakasz urai voltak s királyaik a -Hét úr- és -Nagy úr - címet viselték (ld. a 64. oldal térképét).

Mind a két királyi ház, a hun és a magyar, egyformán céljának tekintette az egész Nílus-völgy feletti uralom megszerzését. E cél megvalósítására az újabb kutatások szerint előbb az északiak tettek kísérletet. Próbálkozásuk azonban nem járt a várt eredménnyel, ellenben felidézte a déliek haragját, akik hatalmas bosszúálló hadjáratot szerveztek és annak keretében északot lerohanták. Így a déli magyarok lettek a két egyiptomi ősi királyság egyesítői, a világtörténeti jelentőségű mű megalkotói. Az egyesítés Kr. e. 3400-3200 táján zajlott le. Régebben e dátumot ezer évvel korábbi időre helyezték, de a feltételezést az újabban végzett radiokarbon mérések nem igazolták. A ma elfogadott keltezés hitelesnek látszik és egyezik a déliek általános északra vonulási idejével. Az egyesítés idején Észak-Egyiptom királya az Árpádok családjából származó Ősúr (Osiris) vagy Hun Úrős (Onuris) volt, Dél-Egyiptomé pedig Ménes, a Mén vagy Mén Ős. (104)

A déli magyarok jól átgondolt terv szerint hét (egy más adat olvasása szerint hat) sereggel indultak történeti hivatásuk teljesítésére és azokkal három főirányból egyszerre rohanták meg a Delta alatt hosszan elnyúló hun gyarmatot, Esthont (ld. Egyiptom térképét, a 64 oldalon). A délen támadó seregek a hunokkal Théba térségében ütköztek meg. A második seregcsoport a Vörös-tenger partján előbb északra vonult, azután derékszögben nyugatra fordult és a sivatagon átkelve, a Nílus völgyét A-HN-AS: A- Hun- Ős váránál érte el. A harmadik seregcsoport a Hét Úr Sinai félszigeti birtokain gyülekezett, a Mén-i-Ta és Bak-(H)on vidékén, ahonnan a Magyarok (MAHARAH) útján haladva, közvetlenül a Delta alá kanyarodott. A háború gyors, döntő és véres lefolyású volt. A vele kapcsolatos történetet több egykorú okmány világítja meg, amelyek titkát az egyiptológusok ez idő szerint még nem tárták fel, úgyhogy e becses kútfőket mi értékesítjük először. (105) A tudósok más emlékekből eddig annyit állapítottak meg, hogy az egyik legvéresebb ütközetet Théba felett, DENDERAH: Tündérek völgyében vívták meg s a déli királyra utalva, KHADE NETER: - Nagyúr csata - néven tartották nyilván. (106) A király vezetése alatt a főhaderő a déli és északi szárny között, középütt haladt, a Vörös-tenger partján s azután a sivatagot átszelve, a Hunős várára tört, miként említettük. Útja mentén, a Kuseír és Koptos közti karavánút déli oldalán, a mai Wadi-el-Qash egyik sziklájába feliratot vésetett be. A felirat (30. táblánk B képe; 59m. 47) két elemből tevődik össze és mindkettőn jobbra néző madár áll, amely a KHERU: Király szót írja. Az első elem alatt lévő négyszög a hieroglifikus Pé (25m. 94 No. 38). Ennek alsó vonalába egy második vonal van bekarcolva, amelynek két vége megállapítható és közepét kis merőleges szeli át. Ez az egy merőlegessel átmetszett vízszintes vonal a T'ET: Gyütt, Jött hangcsoportot, illetve szót írja (25m. 94 No. 14). A sziklarajz első eleme tehát ezt üzeni az utókornak: -Király bégyütt. - A második elem ismét a Király szóval indul, folytatja az első részén berácsozott négyszögletű keret, ami SEREKH: Sereg néven volt ismeretes (59m. 106). Az emlék a király seregéről azt írja, amit a négyszög felső regiszterében egyetlen hieroglifa mond. Ezt a jelet az idő eléggé megrongálta, de két párhuzamos vonala mégis kivehető, amit két vagy három helyen kis merőlegesek kötnek össze, mintha mi egy vasútvonalat akarnánk jelezni a sínek és a köztük lévő talpfák megrajzolásával. Ha ez valóban így van, akkor ez az írásjel az út fogalmát jelenti, amint ezt az egyiptomi szakértőktől tudjuk, akik az ilyen hieroglifát UAT: Út alakban hangzósítják és neki út értelmet tulajdonítanak (a road, a way, 25m. 75 Na. 49). Eszerint a második szöveg ennyit mond: Király serege útja. E sziklafelirat tehát megerősíti, hogy a király a haderő zömével valóban a két szárny között haladt és magyarul írta hadinaplóját. Az egyesítés alkalmával lezajlott második nagy ütközet, bizonyára a döntő, a Delta alatti hun főváros, Hon terében történt meg, ahol a magyarok a hunok seregeit bekerítették és Ősúr hun királyt fogságba ejtették. Egyik okmányban (képe a 30 táblán E alatt és 59m. 51) erre nézve ezt olvassuk: -Csatára ment a magyarok vezére. Ősurat Honában (,várában') Magyar bekerítette. (107) A hun király elfogott testőreit és csatárait ott azon nyomban felakasztották, amint ezt Ménes király buzogányára vésett képírásos szövegből (59m. 43) megtudjuk. Ezen a képen a felső rekeszben akasztófákon függő döglött madarakat látunk és az akasztófák tetejére írt írásjelek elmondják, kik a kivégzettek =Estúr testőre. Estúr csatára. Úgy látszik, a hun király elfogásával a tulajdonképpeni hadműveletek befejeződtek s a Delta (Bothon) területének megszállására nem került sor. Fontosabbnak tartották, hogy az anyagi javakat összeszedjék és elhurcolják. Az adatok szerint a magyarok elhajtottak 120,000 hadifoglyot, 400,000 tehenet és 1,422,000 kecskét. Az állatállomány zömét a Deltától nyugatra elterülő, akkor még nagyon termékeny TEHENU: Tehén legelőn szedték össze (129m. II. 337; 42m. 47).

A hun király katonai, politikai és gazdasági erejének megsemmisítése után Ménes hadvezér és nagyúr felvette az 'Esthon Ura' címet, kezébe vette az ostort, amely új címét az összecsengés alapján írta és fejére tette Észak-Egyiptom koronáját, amint ezt a Narmer- táblán látjuk (31. táblánk B oldalán a második rekeszben). Ugyanez tábla másik oldalán (31. tábla, A oldal) Ménes óriási méretű emberalakja tűnik fel, amely az egész középső mezőt elfoglalja. A Nagyúr bikafarkat visel, ami világosan jelzi, hogy ő a Mén- Ős, az egyesítés főhőse. A Narmer- tábla mindkét oldalán, a felső rekeszben, két-két, szarvval ékesített nagy fülű emberfejet látunk. Ezek a képek hangoztatják, hogy a bikafarokkal ábrázolt Ménes ezentúl már király: -A főmagyar most úr. - (108) Az eseményeket leíró két másik képen (59m. 46 és 76), Ménest trónuson ülve látjuk, fején az esthoni koronával, amint éppen fogadást tart és ajándékokat oszt ki. A politikai változásra további igen éles fényt vet a Gab- el- Arakban talált késnyél rajza (30 táblánk D képe; 59m. 39). Annak felső részében két oroszlán IMAGURU) között egy úr karjával KARA az állatok tokáját cirógatja: ő a "Magyarok ura." Ruházata is ír valamit, de azt nem tudjuk megnyugtatóan elolvasni. A figura alatt egy ovális URA tárgyat látunk amelyre kutyák illesztik lábukat. Talán így kell olvasni: URA-KUTAK azaz - uralkodik. (109) A két egyiptomi királyság egyesítésével kapcsolatban megemlíthetjük L. A. Waddell egyik szövegét is (180m. 189), amit eredeti hangzásban ír át ábécére: LUGAL MINAS BARA MUSSIR MADAGET ABGE, ami szerinte ennyi: "Ménes király Mussir (Egyiptom) két koronájú ország fáraója." Waddell olvasatait a szaktudomány mellőzni szokta. De ezúttal talán mégsem tévedett a lényegben, mert átírása helyesen hangzósítva magyarul érthető: Előkelő Ménes fára (főúr) most úr, mind a két Habi Kő(ben)", azaz a Nílus két országában.

Mialatt a győztes magyarok Esthonban berendezkedtek, Memfisz körül katonai támaszpontot létesítettek és Ménes nagyúr-vezér a maga királyi beiktatását elvégezte, lezajlott a hun király személyes tragédiája. Az úgynevezett Narmer-tábla (31. táblánk, A és B), amit tulajdonképpen Ménes-táblának kellene neveznünk, csodálatos realizmussal, több jelenetben, mintegy megannyi pillanatfelvételben megörökíti az elbukott Hunősúr sorsát. A tábla A oldalán a főjelenetben Ménest látjuk, amint üstökön ragadja az előtte térdre hullott Ősurat és buzogányával őt összeverni készül. A király arcával szemben lévő madárral kombinált szöveg megmondja: - A király Ménúr képe ez, most úr és hatszor ütött." (110) Az áldozat kilétét a feje mögé helyezett két hieroglifa írja: ESZE (H)ANER: - Ez a Hun úr." A kapott ütésektől a király súlyos testi sérüléseket szenvedett. A szóbanforgó tábla mindkét oldalán a felső rekesz közepén látjuk Ősurat bedagadt szemmel, elferdült orral, betört bordái körül bepólyázva. Ugyanez a jelenet a tábla B oldalán közvetlenül Ménes alakja előtt megismétlődik. A kép írásjelek ügyes összerakása és a szenvedő beteget így nevezik meg: - Az északi Honúr képe ez. " (111) A Narmer (Ménes) emléklap mindkét oldalán egy-egy további jelenetben szerepel a foglyul ejtett hun király, rangjelzéseitől megfosztva, királyi korona nélkül, mezítláb, Ménes háta mögött. Azon az oldalon, ahol Ménes ütésre emeli buzogányát, a hun Ősúr marokra szorítva MA, ME tartja kezét s alsó karjához van illesztve levetett saruja TEBT (25m. 83 No. 38). A saru kiírt írásjelekkel (23m. római 119 No. 23) THe-Be-SU-T: Sebesült. Összekapcsolva a Me szótaggal: - Megsebesült. (112) Nyakába egy furcsa jelvény van akasztva, amelynek a mi nagy A betűnkhöz hasonlítható alakja mondja el legmélyebb tragédiáját, azt, hogy az ütlegelésen kívül mi egyéb történt vele. A hieroglifikus jel a HERIT ideogramja (25m. 93 No. 10), a mi helyesírásunkkal: a Herélt." A Narmer-tábla B oldalán Ősúr ugyanilyen ábrázolásban szerepel, de ott egy nagy, testével azonos méretű tábla hirdeti AS keretben azzal a bizonyos nagy A betűvel a középen: - Ez a herélt úr. - (113) Mindkét ábrázolásban a metszés helyén Osiris hatalmas kötést visel. Minden papirusz így, ágyékkötéssel ábrázolja a hun királyt. Az Egyiptomi Bibliában is van egy szakasz, amely megemlékezik a szitkozódó hun király barbár büntetéséről. "Ez az a nap", olvassuk, "amelyen a király a szidalmazóval harcolt, aki a királyt szennyes beszédével megsértette, az a nap, amelyen a király tönkretette a szidó végtagjait" (23m. 98). Ha volna még ezek után is valami kétség Osiris kegyetlen büntetése felől, eloszlatják az Egyiptomi Biblia eme sorai, amelyeket eredeti hieroglifikus szövegben (23m. római 120) így olvasunk: Tesznek ágyékába Honősnek késeket (értelemmeghatározó: ,kiherezik', vagyis) elmetszik a toszó (értelemmeghatározó: ,húsból' való) kannáját és neki a bábák megkötik." (114)

Hogy Osiris a hun király nem halt bele sebeibe, az elsősorban a sokat emlegetett legnagyobb ókori magyar Tudónak érdeme, aki egyéb képességein felül anatómiai szakértő és orvos is volt. Doktor Tudó jelen volt az egyiptomi magyar élet nagy fordulóján. Ott látjuk őt a Narmer-tábla B oldalán, amint elgondolkodva, kissé fáradtan lépdel a győzelmi menetben, közvetlenül Ménes előtt. Biztosan ő az, homloka felett látjuk két bűvös hieroglifáját, amelyek szokás szerint felülről lefelé olvasva ezt írják: THo-To: =Tudó. Bal vállán zsinóron lógatva viseli az orvos minőségét jelző BE.T írásjelet, két példányban, tehát többes számban így olvassuk: BET.ek, s ehhez csatlakozik élesen behajlított, K hangot író karja és arca ARA. Ő tehát a -Betegek ura", az orvos. Többször halljuk róla, hogy az ő kezei tiszták, nap mint nap hűségesen megjelent a hun ősúr betegágyánál a KHER-AHában (:kórházban?) és rendbe tette betegét: megkente sebeit olajjal és bekötözte azokat. (115) Elvégezte mindazt a feladatot, amit gyógyulása érdekében királyi ura neki megparancsolt (23m. 352). Gondos ápolása sikerrel járt: meggyógyította a beteg szemét (54m. 26), helyreigazította elferdült orrát és egybeforrasztotta széttört bordáit (23m. 623), sőt férfitagját is visszavarrta, "jó erősen tartó alapjához illesztve." (116) Osiris tehát a hiteles források szerint kiheverte sérüléseit. Ezt hangsúlyozni kívánjuk, mert a szakirodalomban Osiris sorsa tekintetében nagy a tájékozatlanság és többen úgy vélik, mintha az egyesülés idején megölték volna. A hun királyt nem ölték meg; felgyógyulása után még nagy szerepet játszott. (117)

Amint a magyarok nem feledték el a hunokon aratott nagy győzelmüket és az államvezetéshez való joguk alapjaként emlegették, úgy a hunok sem feledték el szörnyű megaláztatásukat. Királyuk szenvedését és titokzatos felgyógyulását beleszőtték hitvilágukba és őt minden beteg ember - élő és holt - reménységének, meggyógyulásának és feltámadásának szimbólumáva tették meg. Temetéskor évezredek múltán is eljátszották misztériumát és a halottakért úgy imádkoztak, hogy a földi kilengéseiket számonkérő másvilágon elkererülhessék a - metszőt - és testi épségükben kár ne essék (23m. 103-105, 620 és római 136). Egy papírus rajzán az egész véres, késes, hentes jelenetet újra látjuk. A képen doktor Thot is jelen van, az ő szimbolikus majma képében, amelynek farka majdnem egészen le van vágva, derékszögben hanyatlik lefelé, és éppen csak egy kis bőr tartja (23m. 620). Idők távlatában a történeti mag körül legendák keletkeztek. Egyik szerint Osirist Thot doktor felesége, a MATAR asszony gyógyította meg férjétől kapott varázsigék segítségével, viszont Thot maga Osiris szemét hozta volna rendbe és egyenesítette ki orrát. Azt is tudni vélték, hogy Osiris testét baltával szétvagdosták és darabjait szétszórták. Nővére ASTER (Eszter), a görögül Isisnek mondott asszony azonban minden darabot összeszedett és Osirist újra egyberakta, férfitagját azonban hiába kereste, nem találta meg (23m. római 54; 54m. 26; 37m. 105; 57m. 58) .

Bármekkora volt Ménes győzelme és bármilyen mélyre zuhantak is a hunok, a katonai eredmény egymagában nem oldotta meg az egyiptomi magyar problémát: a két testvérnép egy nemzetté való összeforrasztását. Ottmaradtak a hunok tömegei Esthonban és a megszállatlan Delta a fokozódó ellenállás fellegvára lett. A mozgalom szervezői a napvallás főpapja körül tömörültek, aki Hun-Honban (Heliopolis) székelt. A két nép közt fennálló feszült viszonyt legjobban jellemzik azok a képek, amelyek két egymásnak hátat fordító oroszlánt ábrázolnak. Ha már nem volt két ország, megmaradt a két tábor, amely kifejezés többször szerepel irataikban. Ezért amint a hódító katonai gépezetet leszerelték, a hunok egyre hangosabbak lettek. Gúnyolódtak a magyarok tehetetlenségén, mert fegyvertény ide vagy oda, szemükbe vágták, hogy nekik szikrányival sincs több joguk a Nílus völgyében uralkodni, hiszen végeredményben ott ők sem bennszülöttek, hanem csak gyarmatosok. Előttünk áll egy kép (59m. 100), amely ismét remek filmkocka a tényleges helyzetről. Két madarat látunk rajta, az egyik Esthon koronáját viseli fején, az tehát a magyar királyt jelképezi, a vele szembenálló másik madár, egy saskeselyű, kihívó mozdulatban áll, korona nélkül, ez a legyőzött hun királyt személyesíti meg. A saskeselyű szól: Kínodban mit akarnál? Mit akarsz? Te sem vagy sas honában honúr! Csak a Habon innen.

A magyar Tudó éles pillantását nem kerülte el a látóhatáron kibontakozó újabb veszedelem, ami mind a két magyar nép életére végzetes lehetett volna. Az aggodalmat úgy látszik széles körben osztották kortársai, mert az Egyiptomi Biblia egy ilyen bejegyzést tartalmaz: "Köszöntlek téged, Tudó! Mi történt az Anya úri gyermekeivel? Azok egymással csatároztak, hosszasan viszálykodtak, egymásnak gonoszakat tettek, ellenségeskedtek, egymást mészárolták és zavarokat okoztak. Őszintén szólva, minden tekintetben a hatalmasabb a gyengébb ellen munkálkodott" (23m. 596). Néhány év leforgása alatt mindkét táborban kialakult a bűntudat és mindkettő keresni kezdte a kiengesztelődés útját. A béke, békesség, megbékélés, barátság, szabályok- keresése egyre sűrűbben fordulnak elő az iratokban. Van egy írásos emlékünk (59m. 198)" amelyen ezt a feljegyzést olvassuk: Hu-Nu-KAR oS.UR Be-Hu-Ni AKAR. AKAR-Hu-N, KHERI AKAR-Hu-N, - Hungár Ősúr békülni akar. Akárhol, kéri akárhol. Ki vitte ezt az üzenetet a déli királynak, nem tudjuk. Tény, hogy a Tudó érezte, miszerint újabb nagy hivatás vár rá és hozzá is látott a kiegyezés művének megalkotásához. Ki lehetett volna e feladat elvégzésére alkalmasabb, mint éppen ő, Ménes király hű szolgálója, a Hét Magyarok nemzetségéből származó okos ember, ősúr (Osiris) ápolója és megmentője S akit a hun király mérhetetlen bizalommal tüntetett ki, valósággal édes gyermekének tekintett. (118) A pap, tudós, orvos most a magyar őstörténet központi figurája lesz, az ókori Deák Ferenc, a kiegyezés művének kiagyalója és végrehajtója, aki újabb minőségében tökéletes államférfiúként mutatkozik be. Nincs is a magyar őstörténetnek nála rokonszenvesebb alakja, sem hozzá hasonlítható univerzális géniusza.

A Tudó abból a helyes megállapításból indult ki, hogy a közös származású két magyar nyelvű nép, a hun és a magyar küzdelme bűn volt. Ezt a bűnt ki kell tehát irtani, az ellenségeskedést és pártoskodást be kell szüntetni. Ha ez megtörtént, az elszenvedett sérelmeket jóvá lehet tenni, számot vetve azonban a fegyvertény megmásíthatatlan eredményével, vagyis a két királyság és a két nép összeolvasztását egy nemzetté befejezett dolognak kell tekinteni. A Tudó az ellenfeleket felfogása helyességéről a két király, Ősúr és Ménes székhelye közt tett sorozatos, fárasztó utazásai során meggyőzte. Kitalálta, hogy a két dinasztiát össze kell házasítani, Ménes magyar királyt meg kell koronázni az északi hun koronával, Osirist pedig a déli magyar koronával, hogy így mind a kettő egy személyben magyar és hun, utódaik pedig magyar-hunok vagy hun-magyarok legyenek. Kitalálta és keresztülvitte, hogy mindegyik tovább uralkodjék ősi birtokán: Bothonban ősúr, Théba alatt Ménes, a köztük fekvő vitatott Esthont pedig megfelezzék, a Nílus balpartját ősúrnak, jobbpartját Ménesnek adva, szóval hogy kettős királyság legyen, két közigazgatással, valamilyen dualizmus keretében, az egyenjogúság alapján. Amikor kiegyezési tervezetét az ellenfelek elfogadták, büszkén mondta Tudó, hogy a két dühöngőt megfékezte. Rábírta őket arra is, hogy ünnepélyes békekötés céljából egymással találkozzanak.

A találkozás előtt azonban lezajlott a Tudó által kieszelt fontos mozzanat: Ménes király feleségül vette ősúr utolsó testvérét. E házasságról ismét egy okmány értesít bennünket (59m. 46), amelynek képén Ménest teljes pompában királyi székén látjuk: fején viseli észak koronáját, kezében tartja Esthon szimbólumát, az ostort, mert egyúttal Esthon ura is. Így fogadja a hun menyasszonyt, akit ernyővel ellátott szállítóeszközön hoznak eléje keleti szokás szerint. A kép sok mindent ír, amit nehezen olvasunk, de a lényeges mozzanatot értjük. Ez így hangzik: -Megkérte hunnak utolsó testvérét. (119) Miután Ménes a hun király testvérét feleségül vette, beleegyezett a tervezett királyi találkozás megtartásába. Erről megint egy képpel ellátott okmány értesít bennünket (23m. 102), amelyen gyógyoszlopok között látjuk a két királyt madarak alakjában. Már nem fordítanak egymásnak hátat, hanem szembenéznek. A két madár egyforma nagyra van rajzolva és mind a kettő ugyanazon a színvonalon áll: teljes közöttük az egyenlőség. Az egyik madár fején a hegyes déli korona van, a másik fején az Úr karika. A képhez az Egyiptomi Bibliában ez a magyarázat járul: "Mit mutat ez a kép? Osirist, aki Gyógyítóba megy és ott találkozik az úrral; ott az egyik úr megöleli a másikat és létrejön a társas uraság." (120) Ezt az utolsó mondatot, amelyben a társas uralkodás (Twin Gods) létrejöttéről van szó, mi másképpen olvassuk, mint az egyiptológusok, tekintve, hogy e kritikus kifejezés hieroglifáit eredetiben is láthatjuk (23m. római 143). Hat hieroglifáról van itt szó, amelyek közül az első egy rémüldöző kacsa TCHA, a második egy csúszómászó bóbitás állat FU, az alatta lévő harmadik jel, egy balra dűlő kettős vonal, az I hangot írja. Ezeket összerakva, Sir Wallis Budge a TCHAFUI szót kapja és azt fordítja iker uraknak, társuraknak, vagy amint ő mondja "Twin-Gods". Mivel itt rokonságról van szó, magyarul minden erőlködés nélkül is tudjuk, hogy az első három jellel írt szót nem "csafja", hanem - atyafiá - -nak kell olvasni, hiszen a két király atyafiságot kötött egymással. A hat jel közül azonban Budge csak az első hármat olvasta el,, a másik hármat egyszerűen elhallgatta. Az elhagyott jelek: két kényelmesen sétáló lúd (SA), többesszámban SA.k, és egy ülő emberalak UR, AR. Következésképpen az atyafia után álló második szó: SA.k-ARA: - sógora - , az atyafiság közelebbi meghatározása. Ebből a kifejezésből is kiderül, hogy a királykisasszony valóban a hun király testvére volt. (121)

Amint látjuk, nagy volt az út, hosszú és fáradságos, amelyen a Tudó járt, de végére jutott. A késői utódok hálásan emlékeztek reá és az Egyiptomi Bibliában egy gyönyörű okmány (ld. 32. táblánkat) hirdeti örök dicsőségét. Szövege így szól: - A honősöket a Tudó nemzetté összekötötte szent békében. (122) Észak- és Dél-Egyiptom magyarjai megbékültek, összefogtak közös munkára és megkezdődött a Nílus-völgyiek ragyogó világtörténeti szerepe, amint hasonló örök barátság megkötése után kezdődött el a Mezopotámiában élő keleti magyarok nagy szerepe is. Manapság az egész világon bámulat tárgyát képezik a mezopotámiai és egyiptomi ősnép művészi és tudományos teljesítményei és múzeumi bemutatásuk alkalmával százezres tömegek áhítatos tisztelettel vonulnak el előttük. Mindent tudnak ezek a hódolók, csak éppen a lényeget nem: hogy mindez a magyar szellem és magyar fajta alkotása.

Mindazt, amit a Nílus völgyi két magyar nép testvérüléséről elmondottunk, meg tudnánk írni sokkal részletesebben, egészen aprólékos filológiai pontossággal. A hosszadalmas részletezés helyett, ami több külön értekezés tárgya lehetne, néhány eredeti forrásidézettel ecseteljük összefoglalólag, mi is történt és hogyan. A kivonatok az Egyiptomi Biblia angolra fordított szövegéből valók, amiket visszafordítottunk magyarra a régen használt kifejezések beiktatásával.

No. 1. "Én vagyok a Tudós, az urak írnoka, akinek kezei tiszták. Én vagyok a becsületes, aki kiirtja a gonoszságot, aki magyar és utálja a bűnt... Én vagyok Napúr-társúr írótolla (titkára), a törvény őre, aki becsületességet és megértést hirdet s akinek szavára két ország népe hallgat" (23m. 629, ugyanígy 23m. 621).

No. 2. "Én a Nagy tó (TA-NA, Etiópia legnagyobb tava) népéből származom és azok közé a Hét Urak közé tartozom, akik napnyugatnak indultak és az Esti király ellen harcoltak. De közéjük léptem én, Tudó Úr, és ítélkezésem révén az, aki Székhonban székel és az aki Anuban lakik... (érthetetlen rész)... őket egy folyó választja el" (23m. 269).

No. 3. "Én vagyok a Tudós, aki folyvást utaztam PE (Buto) és TEPU (Théba) városok .között", vagyis az északi és a déli király székhelye között (23m. 623). "Nagy és hosszú ez a szent út", amelyen a Tudó utazott, hogy a két harcoló király között békét szerezzen. "Utazott ő, folyton utazott PE városába és TEPU városába" (23m. 246).

No. 4. "Én vagyok a Tudó, én békítettem meg a Magyart (déli királyt) és csendesítettem le a két úri csatár időszaki háborgását. Jöttem és megmosdottam az Úrőst és megnyugtattam a Viharzót" (23zn. 623).

No. 5. "Én vagyok a Tudó, a magyar úr, a magyar királyok ítélőbírója, kinek szava győzedelmeskedik az erőszak felett. Eloszlattam a sötétséget, elkergettem a forgószelet meg a vihart... Elértem, hogy R.a (a déli király) úgy székeljen mint Osiris (az északi király) és Osiris úgy székeljen, mint fia" (23m. 621).

No. 6. "Én vagyok a Tudó, aki az első szabályokat (alkotmányt) bocsátja ki... Teremtője vagyok nemzetek és népek életének...

Elértem, hogy Osiris győzelmeskedjék ellenfelein.. " 622) . Én vagyok a Tudó, a magyar, aki kivívta, hogy a gyengébb győzelmet nyerjen és aki megbosszulja a gonoszat és az elnyomót, amiért rosszat tett" (23m. 629). "Én vagyok a Tudó, a déli király kedvence, a hatalmas úr, aki boldog befejezéshez juttatta, amit elkezdett, akinek szava megszüntette a pártoskodást és a fegyveres harcot és aki végrehajtotta ura szent akaratát. Én vagyok a Tudó, aki győzelmet szerzett ellenfelei felett" (23m. 621 sk).

Minden jel arra mutat, hogy a kibékülés eredményeként Osiris visszakapta királyi méltóságát és mindazt a földet, "ami régebben az övé volt, és magát a két ország, KÉT TA vagy TA-TA urának írhatta Bothon és Esthon Ura címmel. Ménes a maga részéről áttette székhelyét Thébába s az lett a következő' évezredekben a Mén-törzs fellegvára. - ő címe , - Esthon és Bothon. Ura- lett, a két Egyiptom királya. Egyelőre tehát Egyiptomnak két királya maradt és két közigazgatási területe, mintha a háború eredmény nélkül viharzott volna végig. Ez azonban csak látszat, mert a jövő útját a jogi egyezmény szilárdan kikövezte: a két uralkodócsalád összeházasodott, Thot a -hunok nádora- (nagyura) címmel a megnyomorított Osiris helyett északon kormányzott, halála után pedig annak királyi utóda lett. Talán ebbeli minőségében mutatja őt az egyik papiros, ahol Thot egy talapzaton ül, térdét felemeli és azon egy óriási méretű ONK szimbólumot tart (23m. 596). Orra a szokott nagy orrnál is nagyobb. A kép ezt írja: Hunok Nagyura. Pályája még tovább emelkedett, mert Ménes király halála után az ő örökségét is átvette, bizonyára szintén az egyezmény értelmében. E kettős örökségről a nílusiak Bibliája ezt írja: "A te királyi széked királyi fiadra szállt át és Szemúr (az Anuban székelő nap isten főpapja) úgy határozott, hogy helye a főurak (fáraók) között legyen. Valóban ő lett a Te széked ura, széked örököse a Ta-Ta honban. . . Valóban fia került a Két-Ta királyi székébe, mint utód. . . uralkodik trónján, barátain és mindazon (a földön), ami régebben az övé volt. Az esti Bak (Ménes), a "minden úrnál nagyobb úr, valóban elment" (23m. 597 sk). Thotot kell tehát a Nílus völgyi egyesített kettős királyság első közös uralkodójának tekintenünk. Thot neve a Manethot történetíró által készített királyjegyzéken ATHOTIS: -A Tudós- alakban mint az egyesített királyság fáraója szerepel közvetlenül Ménes után. Csakis ő lehetett, mert Manethot megjegyzi, hogy tudós király volt aki egy orvostudományi (anatómiai) munkát hagyott hátra (59m. 29, 255). Az események sorozatából kiderül tehát, hogy a magyar-hun egyezményben Ménes és Ősúr élettartamára átmeneti intézkedéseket hoztak létre s a két királyság perszonális uniója a vetélkedők halála után lépett életbe.

A királyság kettős jellege a perszonális unió megvalósulása után is sokáig fennmaradt: továbbra is két országról beszéltek, két külön közigazgatás működött. Ennek megfelelően a közös királyt kétszer koronázták meg, először a déli koronával mint Esthon urát, azután az északi koronával mint Bothon urát. Két királyi széket tartottak, ami az első trónnevekben többször kifejezésre is jutott: SEKHEM KHET, NETER KHET, SEKHET URA. A király temetését is kétszer végezték el, egyszer északon mint a hunok királyát és egyszer délen, mint a magyarokét. Amelyik koporsóba nem a király holtteste került, azt üresen tették a sírba, egy ízben egy csodálatos növésű fenyőgallyat (Fa és Ra: Fáraó) helyezve az üres koporsóba. Idők folyamán a kettős személyiségnek ez a kínos tiszteletben tartása megszűnt, mert amint vérben magyar-hunná lettek az uralkodók, vagyis egy testben két lélek lakozott, akként a két korona testét is egybeszerkesztették és ezzel a közös koronával aztán már csak egyszer koronáztak és a királyt is csak egyszer temették el. A szükséges átmeneti idő elmúltával tehát a Thot doktor által lerakott szilárd alapon a két egyiptomi magyar nép mindjobban összefonódott és az új együttesben Egyiptom a Régi Kelet legnagyobb hatalmasságává fejlődött. Amikor tetőponton állott, a Kr. e. II. évezred közepétől .kezdve, az egyiptomi fáraó szava törvény volt nemcsak a Nílus 2,000 km hosszú völgyében, hanem messze északon is, egészen az Eufrátesz folyóig, délen a II. zuhatagig és kelet felé a Vörös-tengerig. A folyóvölgy lakosságát ebben az időben hét millió (7,000,000) lélekre becsülik (179m. 28).

Egyiptom politikai életében és népi állagában a Kr. e. 3400/3200 táján lezajlott események után jó másfél ezer esztendeig nem történt látványos változás. A hunok és magyarok lényegében a nekik kijelölt néptalajon folytatták életüket. Ezt a hosszú csendet időszámításunk előtt 1700 körül hirtelen fegyverek zaja szakította meg. A Híres Ajtó előterében HYKSOS néven egy titokzatos nép tűnt fel, amely azon nyomban betört a Deltába, azután villámgyorsan lerohanta Esthont s a Théba vidéki területeket kivéve, az egész völgyet uralma alá helyezte. A Hyksos nép győzelmét egy új fegyvernem bevetésének köszönhette: a kétkerekű, lófogatú harckocsinak. Ez a kocsi gyors mozdulataival és hatalmas fegyverzetével - a kocsiban a vezetőn kívül két katona foglalt helyett tömérdek nyílvesszővel körülvéve - szó szerint letaposta gyalogos ellenfeleit. A hyksosok főhadiszállásukat a Delta keleti részén állították fel, ahol egy 240,000 személyt befogadó katonai tábort létesítettek. Ez a katonatábor volt A-VA R,IS: - A Város- Politikai ügyeiket hétszemélyes kormány vitte s annak székhelye HÉT-VARÉT: Hét Városa volt. Egyiptomi uralmuk százötven évig, Kr. e. 1550-ig tartott és úgy viselkedtek, mintha született egyiptomiak lettek volna.

A hyksosok népiségét, földrajzi eredetét és Egyiptomba vezető útjukat sok homály borítja, amire nézve a tudósok, az adatok értelmezése körüli nehézségek miatt eddig csak elméleteket állítottak fel. Egyesek szerint a nép kánaáni vagy hetita lehetett, mások szerint mezopotámiaiak voltak vagy talán szkíták. (123) Lovas életformájuk alapján úgy vélekednek, hogy semmi esetre nem lehettek sivatagi eredetűek, hanem olyan megelőző földrajzi tájon kellett éljenek, ahol ilyen kultúra kialakítására vagy fenntartására alkalmas füves térség állott rendelkezésükre. Ilyen legközelebb eső földrajzi táj a Libanon két hegylánca között húzódó széles völgy, a Magyar (MEGARA) völgy és Bükk (BUKK) lapálya, valamint az ezek folytatásában lévő Lótanya (LO-TANU) (ld. 129m. IV. 199/200 közti térképet). Ha itt éltek, valóban tanulhattak a velük hasonlóan lovas kultúrájú hetita, húri és mitanni híres lóidomítók tudományából. Kánaáni tartózkodásukra utal leghíresebb királyuk I. Apophis A-KN-UN-RA neve, amiben Kánaán hasonló nevét szokták látni. De honnan jöttek Kánaánba? Bizonyára szerves része voltak annak a szintén Kr. e. II. évezredben lezajlott népmozgalomnak, amely a Kaukázusi Árpádok gyarmataiból a Húri és Mitanni népágakat vetette nyugat felé. Támogatja e nézetet népnevük értelme. A Hyksos alakban görögösített nevet ugyanis a tudósok HIKUSASU összevonásának tartják, amiben ,sas' szavunkat azonnal felismerjük. Ha pedig az összetevő elemeire bontott név elé kitesszük az odavaló, de a görögben más szóval fordított Úr, Ár szavunkat, a rejtély feltárul, ők az AR-HIKU-SASU: - Öreg Sas- országából jöttek, aki az Araxes völgyéből intézte gyarmatosító politikáját. Eszerint a magyar nyelvű népek hun ágához tartoztak, magyarul beszéltek, mint helyneveikből is láttuk. Amikor a hyksos vezetőket Egyiptomból kiűzték, a helyben maradt tömegek minden nyom nélkül beolvadtak az egyiptomi magyarokba és egyetlen egy szó sem maradt fenn utánuk, ami arra engedne következtetni, hogy valaha is más nyelven beszéltek (v.ö. 87m. 219; 129m. IV. 80-85). Ugyanaz történt velük, mint a rokon húri-mitanni ággal történt a Hettiták magyar birodalmában. A hyksosok népi kiléte, földrajzi eredete és vándorlási útvonala eszerint tisztázottnak vehető és nem tartható fenn az a sugalmazott nézet; amely, szerint az ő betörésükkel a Nilus völgyi nép faji összetételében változás történt volna.

Visszapillantva az Őshaza néptörténetére, megállapíthatjuk, hogy árja fajtánk vízözön idejében elkülönült két ága, a hun és a magyar, hosszú külön út után 1. a Tigris és Eufrátesz völgyében, 2. a nagy Hetita Birodalomban és 3. a Nílus völgyében újra összetalálkozott. Az összetalálkozott ágak egymással testvériesülve, virágzó nemzeteket alkottak, mindenütt kettős királyságot hozva létre és kettős hagyományt ápolva. Ez a "katti" politikai képlet annyira sikeresnek mutatkozott, hogy amikor Őshazájukat elhagyva máshova mentek országokat alapítani, ott is a bevált ősi szervezkedési formulát alkalmazták: a már korábban beérkezett néprészeikkel az újonnan érkezettek a teljes jogegyenlőség alapján örök barátságot - vérszerződést - kötöttek, egymással összeházasodtak és mint szilárdan megépített nemzet folytatták életüket.

Az ősök géniusza évezredekre világított.

AZ ŐSHAZAI MAGYAR NEMZETEI EGYETEMES BÉKÉJE FELÉ

Miután a Nílus-völgyi magyar népek a hyksos néven érkezett hun tömegeket magukba olvasztották, eltanulták tőlük az új harci taktikát és ők maguk is hatalmas harckocsiparkot szerveztek. Nem elégedtek meg többé a Nílus völgyével, hanem országuk biztonsága érdekében szükségesnek tartották, hogy a Híres Ajtó külső előterét is birtokba vegyék, ahonnan megelőzőleg a sasok hozzájuk berepültek, Sikereiken aztán felbuzdulva, benyomultak Szíriába és az egész Eufráteszig, Haburig terjedő vidéket ellenőrzésük alá kívánták vonni, ami azonban már a hetiták érdekkörébe tartozott. A nagy elgondolás érdekében Amén-Nem Hét (a nevet író hieroglifákat így is olvashatjuk: A-Méa-Marat), III. Tudó- Mása (Thutmosis), A Tudós (Athotis) és II. Ramás (Ramses) királyok sűrűn vezettek hadjáratokat az új területekre, amelyekből minden akkori kincs: temérdek ló és rabszolga, arany, ezüst, vas és drágakő Egyiptomba ömlött. A hagyomány úgy tudta, hogy II. Ramás király a Habúr folyón is átkelt és messze északkeletre kalandozott el, egészen az Árpádok ősi fészkébe, talán éppen a hyksosok megbosszulására. Állítólag Szcítiába is behatolt, elérte a Don folyót és hadserege egy részét a Meótisi- tenger (!) partján hátrahagyta (!), akik azután benépesítették Colchist (124) Az északi peremállamok alávetésével Egyiptom is birodalmi méretekre tágult és nagyhatalmi állását Kr. e. 1550-től kb. Kr. e. 1100-ig változó területállománnyal, de lényegében megtartotta.

Miután mind a három keleti magyar ország: Mezopotámia, Egyiptom és Hétország egyformán birodalommá alakult és egymással szomszédosak lettek, el kellett dönteni, meddig terjedjen egyikük és másikuk befolyási övezte a határzónában és mi legyen a viszony a három kolosszus között? Mellőzve a kézikönyvekből megtudható részleteket, csak az egyiptomi és hetita párbajt említjük, amely évtizedekig tartott s annak során a leghíresebb csatát az Orontes folyó mentén, Kadesnél Kr. e. 1296-ban vagy 1286-ban vívták; II. Ramás egyiptomi és Muvatilis hetita király személyes részvételével. Az ütközet lefolyását egyiptomi és hetita források egyképpen leírják és ezek kritikai vizsgálatából kiderül, hogy a hetiták győztek, akik Ramás király egymástól elszakadt hadoszlopait bekerítették, embereit letiporták és maga Ramás is csak személyes vitézségével tudott kimenekülni a körülötte bezáruló gyűrűből. A győzelmet a hetiták ellenfelük taktikai hibájának - és saját harckocsijaik fölényének köszönhették. Ramás táborának letiprását egy egykorú kép (26m. 127) jól érzékelteti. A csatáról Muvatilis pecsét alakú okmányt készíttetett (29. táblánkon a C és G jelzetű pecsét; 81m. 205 No. 1, 2), amelynek belső mezőjére helyezett hieroglifikus szöveg egy négysoros ütemes vers és így hangzik: >,1. Erős apa az Ég Ura, 2. Honúr karját is az fogja, 3. Ramás királyt eltiporta, 4. Sebes lován kit keresett. (125) Egy másik idevágó pecséten, amelyet II. Mursilis, más néven Úri Tes-Hub királynak (Kr. e. 1282-1275) tulajdonítanak, a középen elhelyezett képírásos részleget így olvassuk: Marót Árpád örököse maradt (81m. 205 No. 4). Ismerünk egy további pecsétet is, amely mintegy harminc évvel fiatalabb s azon ez a szöveg áll: Marót tíz országában király maradt (81m.205 No. S). Ezek az egykorú, először megszólaltatott becses szövegek azt bizonyítják, hogy az Egyiptomi Birodalom és a Hetita Birodalom erőpróbája nem hozott politikai döntést, mert a háború végeztével mind a két fél megtartotta eredeti birtokállományát és "maradt" király a saját portáján. A mérkőzés azonban ezúttal sem volt meddő, mert a küzdő felek belátták, hogy egymáshoz való viszonyukat fegyveres erővel nem tudják szabályozni. Nem volt tehát más hátra, mint diplomáciai megoldást találni a teljes egyenlőség alapján, egymás jogainak kölcsönös tiszteletben tartásával. Ez a meggyőződés öltött testet a két birodalom között Kr. e. 1280 és 1269 között kötött örök barátsági szerződésben, amelyet III. Hét- Törzs- Úrőse (HAT-TUS-Il- IS) akkori hetita király leányának Ramás egyiptomi királyhoz való feleségül adásával erősítettek meg. A tudósok véleménye szerint a két birodalom hasonló szerződést már megelőzőleg is kötött egymással - két szerződésről is történik említés - de úgy látszik, azokat nem sikerült betartani. Az újabb szerződés tartósnak bizonyult.

Írásbafoglalt barátsági szerződés, azaz politikai frigy kötése akkoriban igen divatos volt a magyar népek között. Ha ilyen szerződés nagyhatalmak között jött létre, célja a béke megóvása volt és az egyik záradéka kikötötte a szökevények kölcsönös kiadatását és a emigránsok működésének betiltását. Ha viszont ilyen szerződést egy nagyhatalom valamelyik hűbéresével kötött, a szerződés a hűbéres szolgálatait pontosan megszabta: adófizetési és katonaállítási kötelezettségét, bizonyos stratégiai útvonalak őrzését, továbbá a faj meg a hit terjesztését és egyéb, a körülményeknek megfelelő dolgokat. A király viszont, mint hűbérúr, kötelezte magát arra, hogy megvédi vazallusát minden külső támadás ellen és biztosítja, hogy a trón az ő családjában fog öröklődni. Az is benne szokott lenni az ilyen szerződésben, hogy a hűbérúr "kézen fogja vezetni" vazallusát, vagyis ellátja politikai tanácsokkal és ígér neki földet ("ígéret földje"), vagy más jutalmat, ha szolgálatait pontosan és ura megelégedésére teljesíti. Ha viszont a szerződést a hűbéres megszegné, az ilyen esküszegőre a szerződés súlyos büntetést helyezett kilátásba, ami rendszerint az esküszegő törzsének, népének kiirtását és országa elkobzását jelentette. A frigy szövegét időtálló anyagra, nemes fémből készült táblára szokták felírni és azt, mint életbevágó és titkos okmányt nagyon gondosan, vallási áhítattal őrizték. (126) A hetita- egyiptomi örök barátság frigye is roppant fontos okmány volt és olyan gondosan őrizték, hogy szövege ránk maradt. A két birodalom között nem is volt többé háborús összeütközés. Hasonló barátsági szerződések szabályozták a harmadik keleti nagyhatalommal, a babiloni vezetésű Mezopotámiával való viszonyt, noha azok szövege eddig még nem került elő. Ennek a kiterjedt szövetségi hálózatnak köszönhető, hogy a Kr. e. 13. századtól kezdve az őshazai magyar népek politikai alakulatai egymással jó viszonyban éltek és fő törekvésük a béke megóvása volt. A magyar népek egymásközti békéjének megteremtése ez időben már sürgős dolog volt, mert a Régi Keleten új világpolitikai helyzet volt kialakulóban. A magyar népek szomszédságába a környező sivatagokról nagyobb tömegekben más fajtájú népek érkeztek, amelyek kiművelődve a magyar kultúrában, önállóan kezdtek szervezkedni s a magyar területekből itt is, ott is fontos országrészeket szakítottak ki. A sivatagi eredetű népekkel az élethalálharc elkezdődött!

Áttekintve a jelen első kötetünkben tárgyalt dolgokat, végső megállapításainkat így összegezhetjük: a Régi Keleten a történelem hajnalától kezdve a Kr. e. 13. század közepéig magyar nyelvű népek vitték a főszerepet, akik magukat sokféle névvel nevezték, de valamennyien az úri, árja népek családjába tartoztak. Ez a felismerés az ókori egyetemes történetnek közös és szilárd alapot ad, mert ezentúl azt egységes nyelvi, kulturális és népi folyamatnak tudjuk elképzelni és előadni. A történetírás történetében ez az eredmény kétségtelenül új fejezetet nyit, mert eddigelé az ókor történetét csak mint széteső, tarka népi és vallási egyveleget mutatták be. Második fontos megállapításunk az őshazai magyar népesség létszámára vonatkozik. Ha ugyanis Egyiptom lakosságának hét millióban megállapított létszámát kulcsnak tekintjük és annak alapján a Katti és Babiloni Birodalom népességét is hét-hét millióban állapítjuk meg s körülbelül ugyanannyiban a Kaukázus-Irán vidéki magyar országok létszámát, arra az eredményre jutunk, hogy Őshazánkban a Kr. e. 13. század derekán mintegy harminc millió (30,000,000) magyar élhetett. Amilyen örömmel vesszük tudomásul a kutatások idevágó eredményét, ugyanolyan rémülettel vetjük fel a kérdést: hová lettek, mivé lettek milliókat számoló őseink?

Vége az első kötetnek