Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bárka: "Addig élek, amíg élek, amíg bennem zeng az ének" + Parasztakadémia

2012.02.27

Minden kedves Címzettől azt kérem, minél nagyobb körben terjessze!

Köszönettel:

D.Zs.

Márc. 2.-án (a héten pénteken, este 6-kor!) Géczy Gábor előadása is lesz Mohácson az I.C.-ben "Addig élek, amíg élek, amíg bennem zeng az ének" címmel. Plakát mellékelve. Az előadás ingyenes, adományokat az előadó útiköltségtérítésére és a további előadások elősegítésére örömmel elfogadunk!

Márc. 3.-án és 4.-én pedig újra indul - szintén Mohácson, az Ifjúsági Centrumban, mindkét napon reggel 9 órai kezdéssel, délután 4-ig - a Parasztakadémia!

Rövid lényege az alábbi ismertetőben.

Kiket várunk? - Olyan nőket és férfiakat, akikben igény van arra, hogy szeretettel, és a megfelelő ismeretek birtokában segíteni tudjanak családtagjaiknak, szűkebb és tágabb környezetükben élőknek. A képzésen a magyar lélek és az átfogó szemlélet, az ember hármasságának (test-lélek-szellem) fel- és megismerése, az ősi (és mára majdnem a feledés homályába került) ismeretek újratanulása, és a mai életbe illesztése a tanítás-tanulás célja.

Honnan? - 40-50-60 km-es "bejárható" távolságból, Siklós - Pélmonostor (HR) - Batina (Kiskőszeg)(HR) - Baja - Szekszárd - Komló - Pécs nagyjából körvonalazta térségből.

"Parasztakadémia"

"Egyre betegebb világunkban egyre nagyobb az igény a szelíd, maradandó gyógyulást hozó gyógyító tudás iránt. A cél, minél több olyan ember legyen kis hazánkban, aki képes arra, hogy kisebb-nagyobb testi-lelki bajok esetén segíteni tudjon a környezetében, gyógyítóként.

Mivel az elmúlt időben a környékből is többen érdeklődtek ilyenek után, így itt az ideje annak, hogy - elegendő jelentkező esetén (min. 16-18 fő) - elindítsuk szűkebb környezetünkben is ezt a képzést.

A Parasztakadémia tanítói a Magyar Népi Gyógyászatot választották a gyógyítási technikák alapjául. Bővebben a népi gyógyászat képzésről: http://www.tegye.com/ és a www.magtar.hu web oldalakon.

A parasztakadémiás képzések ettől kissé eltérőek, jobban a gyakorlati képzést helyezik előtérbe.

Előadók - párosok tanítás - képzés

Géczy Gábor - Vígvári János: A magyar népi gyógyítás alapjai

Kiss Gergely Szabolcs: Kenés, inazás

Váradi Tamás: Csontkovácsolás

Deák Tamás - Tánczos Mihály: Magyar népi orvoslás; Isten-Ember kapcsolat, táplálkozás

Regős Éva - Farkas Brigitta: Házipatika, homeopátia, imával gyógyítás

plussz

Kiss Erzsi: Gyógynövényismeret, elméletben és gyakorlatban (terepmunkás!!!)

Tóth F. - Lantos T.: még alakuló - Tájgazdálkodás, egyebek

A képzések általában havi egy hétvégét jelentenek, ami remélhetőleg a családi költségvetésbe is "belefér"

A képzések díja 10000 Ft/hétvége /fő (Házaspároknak csak az egyike fizet. )

Az időpontokat még egyeztetjük, az első március 3-4-i hétvégén lesz MOHÁCS-on.

Kérek mielőbbi visszajelzést e-mailben, telefonon – név, lakcím (település legalább), telefonszám és drótposta-cím megadásával.

hogy értesíteni tudjam az egy irányból érkezőket, kivel tudnak "telekocsizni" :-)

Dankó Zsuzsanna

tel: 06/30 921-88-78; 06/20 56 89 381

e-mail: zsudanko@gmail.com

--

Bárka program

MAG - Tanítás - Gyógyítás - Minta -- www.magtar.hu

Hozzászólás: barkaprogram@googlegroups.com

Leiratkozás: barkaprogram+unsubscribe@googlegroups.com

Általános lista:

o MAGTÁR: a MAG szervező listája, a legfontosabb híreknek eseményeknek, rendezvényeknek tartjuk fenn, erre mindenképpen jelentkezz!

Tematikus listák:

o BÁRKA PROGRAM: a városi és vidéki önellátás segítése, gazdálkodás

o MAGFALVA: Magfalva élete, rendezvényei, hagyományos paraszti kultúra

o MAGASZTAL: a népi gyógyászat és az egészség megőrzésének listája, nyilvános

o MAGONC: gyermekeink egészsége, nevelése, tanácsadás

o MAGENERGIA: energetika, fenntartható technika, gépek, berendezések

o MAGVETŐ: a MAG terjesztését szolgáló technikai (média) lista

o FÉNYLÁNC: a fénylánc szertartások időszakos szervező listája

Feliratkozás: lista_neve*+subscribe@googlegroups.com

(* magtar, barkaprogram, magfalva, magasztal, magonc, magenergia, magveto, fenylanc)

Pl.: magtar+subscribe@googlegroups.com

Bárka plakát