Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bobula Ida: A MAGYAR NÉP EREDETE /1

Dr. Bobula Ida: A magyar nép eredete

Előszó

Bevezetés

SZKITHIA

A SUMÍROK

A SZITTYA PROBLÉMA

A SUMÍR NYELV

A SUMÍR ÉS A MAGYAR

CSAK A NYELV?

Mit mondhatunk a ruházatról?

MI TÖRTÉNT A TÖRTÉNELEMBEN?

BIZONYÍTOTTNAK TEKINTHETŐ E A SUMÍR-MAGYAR ROKONSÁG?

KÖVETKEZTETÉS, BEFEJEZÉS

SUMIR MŰSZAKI TUDOMÁNYOK

Csatornázás és mezőgazdaság

Építészet

Kerámia és üveg

Bitumentechnológia - Mozaikmunka.

Kőfaragás

Fémmegmunkálás

Vegyészet

Járművek

Öltözködés

Hangszerek

Befejezés

A SZKÍTÁKRÓL

SAROLT.

TELEKI BLANKA GRÓFNŐ

DAMJANICHNÉ CSERNOVICS EMILIA

Anonyma az első magyar sebészorvos

Piroska - Eirené (1090-1134)

Meszlényi Rudolfné, Kossuth Zsuzsanna

Hugonnai Vilma grófnő

KÖLCSÖNÖZTÜK, VAGY ÖRÖKÖLTÜK?

SZÓJEGYZÉK

A MAGYAR ŐSVALLÁS ISTENASSZONYA

Szent László is "Szűz Máriának választott vitéze".

TÁLTOS AZ ECSEGI LÁPBAN

"SZAMÁRVÁR"

Levél a szerkesztőhöz:

ÁRPÁD

AZ ARARÁTI NÉPEK

SZABARTOI ASZFALOI

TRANSZKAUKÁZIA - AZ ŐSEMBER SZÁLLÁSHELYE

URARTU

KÁKICS

UR-ASSZONY-KATONA

A MAGYARSÁG EREDETE

KÉTEZER MAGYAR NÉV SUMIR EREDETE

 

Előszó

Dr. Bobula Ida egyike a nemzetközileg elismert legkiválóbb szumírológusnak. Ezt a könyvet közel harminc esztendő, különböző országokban egyetemeken, könyvtárakban, múzeumokban és ásatásoknál folytatott kutató munka és tanulmány alapján írta meg.

Egyetemi éveit Budapesten kitűnő eredménnyel végezte el és summa cum laude avatták doktorrá... Ő volt az első nő, aki Magyarországon egyetemi magántanári képesítést nyert. 1947 óta az Egyesült Államokban, több éven keresztül a washingtoni Állami Könyvtárban dolgozott, majd a houltoni Rickers College-ben francia-német nyelv és antropológia tanára lett, ezután pedig a délkarolinai Limestone Collegeben adott elő történelmet és szociológiát.

Bobula Ida már negyven év előtt felfigyelt Dr. Varga Zsigmond debreceni egyetemi ny. tanár, hittörténész hatalmas munkájára, aki az "Ötezer év távlatából" c. művében a sumír nyelvvita történetét, a nemzetközi tudósok közötti hosszú harc részletes elemzését, a sumír nyelvtannak a magyarral való egységét és a sumír-ural-altáji-magyar ősrokonság fennállásának elméletét igazolta. Könyvét a Magyar Tudományos Akadémia 1942-ben nagydíjjal tüntette ki. A sumír- magyar rokonság kérdésében azonban nem döntött, mert a két nyelv közötti nyelvtani egyezéseket akkor még nem támasztották alá elég szótári anyaggal.

Bobula Ida külföldre kerülve a legújabb kutatások eredményeként kibővült - külföldi tudósok által megállapított - szótári anyagra helyezte a hangsúlyt és több száz példán mutatta be és védte meg az 1951-ben megjelent "Sumerian Affiliations, a Plea for Reconsideration" c. munkájában a sumír-magyar rokonság elméletének helyességét. Ebben a művében felsorolta és bebizonyította a sumír-magyar szavak fonetikai, tartalmi és értelmi megegyezésén, azonosságán kívül a sumír szobrokról, képekről és egyéb ásatási leletekről a fizikai jellegzetességeket, emberi hasonlóságokat. Fontos mitológiai és embertani hasonlóságokat, fontos mitológiai és kultúrformák egyezését, a társadalmi intézményeknek, foglalkozási ágaknak és észjárásnak, szokásoknak és azok eredményeinek feltűnő és legtöbb esetben teljes megegyezését.

Bebizonyította, hogy a sumír-magyar rokonság nem csak a nyelv területén létezik, hanem vitathatatlan nyomai vannak a magyar élet minden vonatkozásában is.

Az 1950-es évek során megjelent cikkeit és munkáit a Buenos Aires Sumír- Magyar Társaság 1961-ben "A Sumír- Magyar rokonság kérdése" címen magyar fordításban kiadta. Ezzel a könyvel indult meg az egész világon a sumír- magyar rokonság iránti mind szélesebb körű és mind nagyobb hullámokat verő érdeklődés.

Szűk körökben általános elismerést aratott a "A Sumerien Technology" c. tanulmánya, melyet az Egyesült Államokban az ottani Tudományos Akadémiával egyenlő nagytekintélyű tudományos testület a "Smithsonian Institution" közölt az 1959. évben kiadott 68 oldalas évi jelentésében.

1966-ban jelent meg a Danubian Reserch Center kiadásában az Origin of the Hungarian Nation - "A Magyar Nemzet Eredete", c. könyve, melyet a mexikói Institute National de Antropológia e Historia spanyol fordításban is kiadott.

Bobula Ida ezt a könyvet az amerikai és angolul beszélő, becsületes, jó szándékú, egyetemi hallgatók és értelmiségiek számára írta, hogy felhívja figyelmüket és felkeltse érdeklődésüket a világ legrégibb kultúrájának megteremtőjére, az írás feltalálójára: a sumír népre, és a sumír és magyar nép között fennálló nyelvi és eredetbeli rokonságára!

Ezért tartotta szükségesnek és célszerűnek olyan történelmi eseménynek, adatoknak és részleteknek tömör ismertetését is, amelyek itthon és külföldön élő magyaroknak, középiskolai és egyéb tanulmányainkból már ismertek lehettek, de amelyekről az indoeurópai és más népek fiatalsága, történészei, sőt tudósai is tájékozatlanok!

A magyarokról a külföldieknek szerte a világon általában rossz a véleménye. Régi ellenünk szított propaganda eredménye az a megalapozatlan, tudománytalan és valótlan nézet, hogy a magyarok egy elő-ázsiai primitív, nomád nép, amely ezer évvel ezelőtt tört be Európába és sok bajt okozott. Lekicsinyelték, nem ismerték, félreismerték a magyarságot.

A gobineauizmustól elfordult faji önszeretet és gőg eddig azt a hitet terjesztette, hogy a fenséges fehérbőrű árják, a germánok teremtették meg és tartották fenn az emberi kultúrát elsősorban. (A szerkesztő megjegyzése: Ez tévedés. Gobineau munkájában az emberi fajok teljesítményét és viselkedését tekinti mérvadónak, és itt a magyarokat az őket megillető előkelő helyre sorolja be.) Az ilyen öndicsérő árja köröket zavarta a turáni, szittya őskultúra felfedezése. Óvatosan, diplomatikusan, ezüstpapírba csomagolva lehetett csak beadni az indogermán népeknek az igazságot, nehogy azonnali merev ellenállásba ütközzék minden kísérlet, hogy volt egy nép, amely náluk ötezer évvel előbb kiválóbb, műveltebb volt, magasabb kultúrával, civilizációval rendelkezett, és ennek a tehetséges, csodálatos népnek az utódai éppen a lenézett, a lekicsinyelt magyarok.

Bobula Ida évtizedeken át kultúrpolitikával is foglalkozott és helyesen ismerte fel és választotta a magyarságról elterjesztett hamis nézet megváltoztatásának ezt a módját.

Könyve alkalmas arra a minduntalan felvetődő kérdésnek a megválaszolására is, hogy miért van, hogy lehet az, hogy pont a magyarországi tudományos terület nem akarja elismerni a sumír-magyar rokonságot?

Az olvasó erre a kérdésre is meggyőző választ fog kapni.

A világ legelső kultúrnépétől való származás öntudata hatalmas, nem lebecsülendő erkölcsi támaszt és erőt jelent a létért való küzdelemben... Éljünk is ezzel az erővel, mert mint Bobula Ida klasszikus történet-filozófiai megállapítása igazolja: "Vannak korszakok, mikor egy-egy nemzet fennmaradása szempontjából döntő fontosságú, hogy mit tud a nemzet saját eredetéről, hivatásáról, de az is, hogy mit tudnak róla mások, akiknek a sors alakítására az adott pillanatban hatalmuk van."

Ennek a megállapításnak az igazságát szolgálja Bobula Idának ez az izgalmas és érdekes, nagyszerű szaktudással megírt könyve is.

Dr. Oláh Béla

 

Bevezetés

A IX. század Európában a zűrzavarok és a nyugtalanság százada volt. A jövendő Franciaország és a leendő Németország kezdett lassan kiemelkedni a Karoling császárság romjaiból. A merész Vikingek, akik ebben az időben az ő sárkányfejű hajóikon Angliát és Nyugat-Európa más tengerparti országait pusztították, Dániának, Norvégiának és Svédországnak alapító ősei lettek. Az ő ellenségük, Nagy Alfréd, kis wessexi királyságban már megalapozta az eljövendő brit birodalom nagyságát. Mohó kalandor csapatok egyike akkor alapozta meg a későbbi Oroszországot. Mór emírek uralkodtak a napsugaras Ibériai félszigeten, ahol a jövő Spanyolországa volt feljövőben. Ebben az időben a mór kultúra messze fölötte állt minden más nyugati kultúrának. De Európa ébredezőben volt. A latin nyelv elszegényedett leánya a hajdani Róma dicsőségének, új utakon való fejlődésének Franciaországban és Itáliában... Ez az újabbkori nemzetek születésének ideje volt.

Ennek a zavaros IX. századnak végén érkeztek a magyarok Közép-Európába. Északkeletről jöttek egy jól felfegyverkezett, jól szervezett és nagyszámú nép mindent elsöprő, ellenállhatatlan rohamával. A Duna folyam széles völgyét 895-ben birtokba vették. A völgy középső része, mióta Nagy Károly legyőzte az avar uralkodókat, nagyon ritkán lakott volt. Ezen az országrészen az avarok elhagyott földje az "Avarok Pusztasága" néven volt ismert.

A középső Duna völgyét a Kárpát Hegységek hatalmas félköre övezi, természetes határképpen, amely gazdasági egységet és egyúttal valóságos erődítményt képez. Ezekkel a hegyekkel övezett területen belül az a nép, mely a saját nyelvén magát magyarnak nevezte - alapította meg a hazáját, Magyarországot. Az ő hagyományuk azt tartotta, hogy ez a gazdag ország valamikor régen a szittya ősöké volt és arra mint jogos örökségükre tartottak igényt.

Az ország határán szétszórtan, azon a területen valamikor hatalmas népeknek utódai éltek: Avarok, Hunok, Dáciaiak, valamennyien a szittya törzs leszármazottai. Alapos okunk van azt hinni, hogy ők szívesen fogadták a magyarokat és csatlakoztak hozzájuk. Itt a magyarok a krónikák szerint sok helyen jámbor bennszülött népet találtak, akik ősidők óta itt éltek. Ők nevezték el a folyókat, a hegyeket amelyet a hódítók átvettek, és mint ez a földrajzi nevekkel rendszerint történik, túlélték az utolsó ezredévet is könnyen. Ezek a nevek mind jó magyar nevek. A bennszülöttek és az újonnan jöttek minden valószínűség szerint minden rokon nyelvet beszéltek.

Egyes helyen a népesség szláv volt, különösen északon és nyugaton. A szláv hercegekkel ellentétek merültek fel, de aztán kisebb csetepaték után a szlávok megadták magukat. Sokkal veszélyesebbek voltak a bolgárok délen. (Hevesen ellenállottak megerősített táborhelyeiken a magyarok előretörésének.) Hosszú és véres háborút kellett megvívniuk mielőtt a vitéz bolgár-turkok visszavonultak. A bulgárokon aratott győzelem után a magyarok az újonnan meghódított országban Pusztaszeren gyűltek össze és ott tartották meg az országgyűlésüket. Az első történelemírójuk szerint 34 napon keresztül tárgyalták és vitatták meg azokat a módozatokat, amelyek szerint kell Magyarországot megszervezni és kormányozni.

Az új ország valójában nagyon régi ország, bőséges gazdag élelmet termett azoknak a különféle jellegzetes: kutya, juh szarvasmarha, ló és sertésféléknek, amelyeket a magyarok keletről hoztak magukkal. Különleges házi szárnyasaik is voltak, és bizonyítják, hogy nagyon hamar bevetették a földjeiket. Az asszonyok sírjában is találtak ásókat. Más sírleletek bámulatosan magas művészi és mesterségbeli tudásról beszélnek, amelyek a fém, bőr, csont, szövet és fafeldolgozás terén értek el.

A magyarok 108 törzse már sokkal régebben két csoportba szerveződött, mindegyik élén a vezér állt. Mielőtt Magyarország területére léptek volna, a vezérek összegyűltek és örökletes, alkotmányos monarchiát alapítottak. Maguk közül választották meg Árpádot az egész nemzet vezérévé, uralkodójává.

Ez az elrendezés mindamellett a vezérek és családjuk számára jelentős függetlenséget biztosított. Az idegen uralkodókkal, családokkal kötött házasságaik következtében nyugati uralkodók háborúiba keveredtek.

Kalandozások következtek Nyugatra, különösen német területre, amelyekben a magyarok sok vért vesztettek.

Erősebb, jobban központosított vezetés hiányát érezték és egy évszázadig tartó fejedelmi uralkodás után a magyarok keresztény hitre tértek és Magyarország Európa nagy középkori királysága lett. A kedvező éghajlat, az ismeret és tudás a magyarokat nemsokára Észak és Közép-Európa nagy hús- és borexportőrévé tette. Amerika felfedezése előtt az óvilág aranytermelésének 60%-a Magyarország bányáiból került ki.

Az erős magyar királyság Közép-Európában egyensúlyi helyzetet teremtett. (Európának mértani középpontja Magyarországtól kissé északabbra Lengyelországba esik). Magyarország az északi és déli szlávok között ezer esztendőre a pánszlávizmus akadálya lett. Ő tartotta fel Németországnak kelet felé történő törekvését is. Mégis a legfontosabb szolgálat, amit Magyarország Európának tett, az volt, hogy csupán a puszta létezésével elzárta az útját a kelet felől jövő népek betörésének.

A középkori keresztény Magyarország volt az ütött-kopott pajzs, amely mögött Nyugat relatív békében fejlődhetett és megkülönböztetett európai kultúrát érhetett el. Az áldozatnak és európai eredmény kapujának az őrzése igen nagy és költséges feladat volt. Magyarországnak kellett viselnie az Ottomán törökkel szembeni ellenállás összes terhét, akik miután a Bizánci császárságot elpusztították, Európa meghódítására indultak. Magyarország teljesítményét jól foglalja össze Macaulay a következő szavakkal:

"Magyarország nélkül lehet hogy most Cambridge-ben és Oxfordban a tanulmányokat törökül kellenefolytatni."

A magyar ellenállás megtörte a török császárság erejét és a bátor és fanatikus ellenséggel szemben évszázadokon keresztül vívott rettenetes küzdelem súlyos áldozatokat követelt, úgy hogy végül is Magyarország letarolt, gyér népességű, elszegényedett és politikailag végzetesen nehéz körülmények közé jutott.

A fiatal Lajos király 1526-ban meghalt a mohácsi csatamezőn. Az öreg királynénak a bátyja Habsburg Ferdinánd igényt tartott a trónra. Az ő igényét támogatták azok a magyarok, akik azt remélték, hogy Ferdinánd V Károly spanyol király és német császár testvére majd biztosítani tudja a nyugati segítséget a török ellen. Ez az "udvari párt" Ferdinándot választotta királlyá, míg a "nemzeti párt" magyart választott és koronázott királlyá. Tizenkét évi küzdelem után Ferdinándot elfogadták, hogy ő vezesse a kereszténységet a támadással szemben. De ennek tragikus következményei voltak. Mikor a török hatalom hanyatlani kezdett, nyilvánvalóvá lett, hogy a magyar nemzetet más veszélyek fenyegetik. A magyarok alkotmányos gondolkozása és az emelkedőben lévő Habsburg hatalom abszolutizmusa közötti ellentétet nem tudták áthidalni. Az ellenállás reménytelen volt, elkeseredett forradalmak és terror korszaka következett. Ez így tartott három évszázadon keresztül. Még súlyosabbá tette a helyzetet a vallási kérdés. Magyarország Nyugat-Európa nagy szellemi és kulturális mozgalmával mindig összhangban lévő magatartást tanúsított a keresztes hadjáratok idejétől kezdve a reneszánszig és a reformációig.

Feljegyzésre méltó, hogy ezek a mozgalmak mind megállottak Magyarország határárnál és nem tudtak behatolni a tőle keletre lévő országokba: A reformáció a magyarok közül sokakat megnyert, egész városok tértek át Luther és Kálvin tanítására. Mindez most megszűnt. A Habsburgok és az ő osztrák udvaroncaik úgy érezték, hogy nekik szent kötelességük minden lehetséges eszközzel letörni a magyar eretnekséget, éppen úgy, mint azt Spanyolországban tették. Egyikük, Lobkevic, Bécs programját Magyarország elnyomására vonatkozólag a következő szavakkal fogalmazta meg: "Magyarországot először koldussá, aztán katolikussá kell tenni és végül németté teszem." (1. Lipót minisztere, aki teljes hatalommal vezette az államügyeket.)

A keresztes hadjáratok idejében Magyarország gazdasági és kulturális szempontból teljes egyenrangú volt bármelyik nyugati állammal. Ezt a helyzetét egész a reneszánszig megőrizte. A Habsburgok ellenséges nyomása alatt azonban Magyarország lassan Ausztria gazdasági gyarmatává süllyedt. Akkor amikor a nyugati országokban a "felvilágosodás korszaka " következett be, Magyarország mindig jobban és jobban lemaradt. A tizennyolcadik század elején Rákóczi vezetett általános felkelést a Habsburgok ellen. Célja a régi alkotmány helyreállítása, a protestánsok számára a vallásszabadság elnyerése, (bár Rákóczi maga katolikus volt) és az elnyomott nép szabadságának a kivívása volt. Fegyverbe szólító felhívásában hangsúlyozta, hogy a magyarok szittya eredetű nemes nép, aki nem tűrheti el az elnyomást és szolgaságot. Rákóczit hosszú hősies harc után elárulták, száműzetésben halt meg. Magyarország pedig évszázadokig az Osztrák-Magyar Monarchia része maradt.

A kifosztott Magyarország kincsei Bécset gazdagították. Magyarország búzájából "Bécsi kenyér" lett. A magyarok másodosztályú polgárok lettek saját hazájukban. A császári és királyi ház új szláv és német telepeseket hozott és telepített le az ősi magyar földre. Nagy adománybirtokok kerültek idegenek és árulók kezeire. Új németül beszélő arisztokrácia keletkezett. A tizennyolcadik század elejétől kezdve a királyi ház azt a gondolatot terjesztette, hogy most már csak a hatalmas Ausztria létezik és Magyarországról még beszélni sem érdemes.

Az abszolutizmus Európában terjedőben volt. Abszolút uralkodók ültek a nagy trónusokon. A magyarok alkotmányos kormányzat elnyerése iránti törekvése, a legtöbb államférfi szemében nevetséges anakronizmusnak, pogányságnak és az uralkodó (Isteni) jogaiba való istentelen belekontárkodásnak minősült.

II. József, valamennyi Habsburg uralkodó közül a legtehetségesebb és a legőszintébb, úgy érezte, hogy Magyarországot anélkül is kormányozhatja, hogy megkoronázzák. Nem volt hajlandó a koronázási szertartásnak eleget tenni, magát alávetni. Az ő felvilágosult, de abszolút uralma, általános németesítési kísérletével a magyarok passzív ellenállását vívta ki minden iránt ami német. A magyarok és a keleti német szomszédaik között kölcsönös ellenségeskedés fejlődött ki és ez tönkre tette az eljövendő évszázadokra a köztük lévő kapcsolatot. Ez mindkét fél számára kedvezőtlen volt és mindkettőjüknek súlyos károkat okozott.

Idővel sokkal később az Ausztriában született Hitler egyenes örököse volt a magyarokat lenéző gyűlöletnek, amely Bécs egyes részeiben sokáig megmaradt. A "Mein Kampf " című könyvének első kiadásában Hitler azt a nézetét nyilvánította ki, hogy a Habsburgok nagy történelmi bűne volt, az a tévedés, hogy a magyarokat nem irtotta ki. (A szerkesztő megjegyzése: ez a megjegyzés alapvetően téves. A Mein Kampf egyetlen kiadása sem ellenséges a magyarokkal a legcsekélyebb mértékben sem).

Hitler azonban nem volt ebből a szempontból igazságos. Mert azok bizony sokat tettek abban az irányban. Eredményesen kiirtották a nekik ellenálló magyar elit osztályt, de azt a teljes nemzetirtást amit Hitler kívánt volna, mégsem végezhették el. (A szerkesztő megjegyzése: alapvetően téves, lásd fönt. Hitler nem akart soha senkit "kiirtani", hanem saját nemzete jövőjét szem előtt tartva, azt meg akarta szabadítani a nemzetbe férkőzött kizsákmányolók uralmától. Hitler zsidómentes Európát akart.) A magyar parasztra szükség volt, hogy Bécsnek élelmet szállítson. Ezt felismerve a Habsburg uralkodók bölcs tanácsadói szintén felfedezték azt az igazságot, amelyet később Orwell így fogalmazott meg

" Az aki uralja a múltat, uralja a jövőt is Aki pedig uralkodik a jelenen, uralkodik a múlt felett is."

Ennél fogva Bécstől támogatott tudományos szervezet, hogy a magyaroknak egészen új megfogalmazásban mutassa be saját történelmüket: mely szerint ők alázatos, engedelmes szolgák voltak.

A Bécsből irányított történettudósok nekiláttak, hogy a büszke szittya múlt minden hitét eltöröljék. Kimutatták, hogy "Scythiának" soha sem volt semmiféle értelmezése. A régi magyar krónikákat megbízhatatlannak bélyegezték. Rosszindulatú, erőszakolt bírálataikkal gyakorlatilag minden megállapításaikat darabokra tépték.

"Dehát akkor mi honnan származunk? " kérdezték a magyarok a Rákóczi időket követő sötét évtizedekben... Gúnyos választ kaptak. A tizennyolcadik század közepén, amikor még az etnográfia iránti érdeklődés kezdetén voltak, a világ minden részén élő intelligens emberek rájöttek arra, hogy a földet különböző emberek lakják az egyenlítőtől a sarkvidékig, - közhellyé vált a trópusi szigeteken lakó boldog népeket nemes vadembereknek tekinteni, - míg a sarkvidék népeire, bálnazsíros táplálkozásuk és amiatt a furcsa szokásuk miatt, hogy feleségüket a vendégnek felkínálják, - csak utálattal és megvetéssel tekintettek, és azok a degeneráltság jelképeivé váltak.

Ma már tudjuk, hogy ez a kép kirívóan igazságtalan. Mégis ennek a kornak az általános magatartását kell fontolóra venni, amikor J. Sajnovits munkájának a hatását értékeljük: "Demonstartio idiome Hungarorum et Lippenum idem asse." Tyrnaviae 177. o. /Annak bizonyítása, hogy a magyarok és lappok nyelve azonos./

A valóság az, hogy a két nyelv minden csak nem azonos. Olyan távol állnak egymástól mint az angol a görögtől. Távoli rokon nyelvek. Nem Sajnovits volt az első, aki az egyes finn-ugor népekkel való távoli rokonságot feljegyezte. Mások is megfigyelték ezt, csak másképpen fejezték ki.

Sajnovitsnak a közlését a politikailag elnyomott és gazdaságilag kizsákmányolt magyar nép keserű nehezteléssel fogadta, akitől azt kívánták, hogy dolgozzanak zokszó nélkül az idegen feudális uralkodó javára, akik állítólag sokkal magasabb természetes színvonalon álltak, mint a megvetett lappok rokonai.

A magyarok eredetének kérdésében folyó tudományos kutatást megnehezítette, hogy a résztvevők nagy részénél a fölhozott érvek túlnyomó részben nem voltak tudományosan megalapozottak. Német tudósok, különösen a Napóleon utáni korszak hazafias ébredésében és romanticizmusában mohón ragadtak meg minden elméletet a magyarok származásáról azzal a szándékkal, hogy a büszke magyarokat lealacsonyítsák. Ezt nyugodtan meg is tehették, hisz volt is valami igazság a magyar és a lapp nyelv távoli rokonságának kérdésében.

Így fejlődött ki a finn-ugor nyelvészet. Nem kétséges, hogy sokan, akik ebben az irányban dolgoztak, becsületesen törekedtek az igazság kiderítésére. A baj csak az volt, hogy a mindenkori politikai hatalom az igazság megközelítésének csupán egyedül ezt az egy útját támogatta. Az igazságnak csak egy részét lehetett kinyilvánítani.

Ifjú magyar tudósok csak azzal a feltétellel kaptak ösztöndíjat és külföldi útlevelet, hogy a kormánynak tetsző irányú munkát fognak végezni. Csak olyan kutatónak biztosítottak munkát, állást a Magyar Osztrák birodalomban, csak olyanok kaphattak szubvenciót, ösztöndíjat a tanuláshoz, akik következetesen és állhatatosan hirdették a finn-magyar rokonságot. 1849 után, mint valaha, mikor a Habsburg uralkodó orosz segítséget volt kénytelen kérni a magyarok leverésére.

Azokat a magyar tudósokat, akik ezektől függetlenül szerettek volna további, más igazságot megvizsgálni, szisztematikusan kigúnyolták és elhallgattatták azok a hatóságok, akiknek a hatalmuk helyzeti előnyükből eredt, helyzeti előnyüket pedig Bécstől kapták. Bárki, aki a finn-ugor rokonságon kívül máshonnan akart fényt deríteni, más forrásból meríteni, azt megvádolták, hogy amatőr, tudatlan soviniszta, aki szégyelli a szegény rokonságot. Természetesen egyetlen épeszű magyar sem szégyellné valaha is, ha a finnekkel vagy észtekkel rokonságban van. Amint a tudásunk szélesedik, úgy növekszik a megbecsülésünk is a szorgalmas lapp nép iránt, akiknek olyan nehéz körülmények között kell leélni életüket. Mindazonáltal minden generációban akad néhány magyar tudós, aki megpróbálta a történelmi és nyelvi összeköttetés megállapítását más csoportokkal is.

Akik nem alkalmazkodtak, azoknak nem adtak munkát, állást, sem lehetőséget, hogy a munkájukat közölhessék. Ezeket a tudósokat nem létező ostoba sznobizmussal vádolták meg, közmegvetés tárgyává tették és állandóan gúnyolták: a hivatalosan elismert tudományos céhek pedig, - melyek Bécsből ellenőrzött, idegen érzésű személyekkel voltak teletömve, - kizárták őket maguk közül. Ez az ellenőrzés egészen a Habsburg uralomnak az utolsó évéig tartott a hivatalos Bécsi Levéltár útján, amelynek a vezetője évtizedeken keresztül egy magyarországi származású német volt, aki szép magyarosított nevet viselt - mint a klasszikus Habsburg törekvések ravasz és alkalmas eszköze - elősegítette, befolyásolta és megrontotta a fiatal magyar történetírókat, akiket hivatalos támogatással és ösztöndíjjal Bécsbe küldtek kutatni. És mikor már hűségükről meggyőződtek, elhelyezte őket a magyar egyetemeken, levéltárakban és múzeumokban. Ugyanezek a személyek még mindig a fontos állásaikban voltak, mikor Magyarország az első világháború után visszaszerezte szabadságát Ausztriától.

A béna, megcsonkított ország - hisz Magyarország házasulandó férfilakosságának nagyobb százalékát vesztette el, mint az első világháborúban résztvevő bármelyik ország - ismét vérezve, sápadtan életben maradásáért küzdve nem tudta másokkal helyettesíteni ezeket a jól képzett, de lelkiismeretlen tudósokat, akik zárt klikkekben megmaradtak és a régi irányzathoz ragaszkodtak. Ennek következtében még mindig képesek voltak arra, hogy meghiúsítsák és nevetségessé tegyék olyan független tudósok eredményeit, mint pl. a nagytiszteletű Varga Zsigmondét, aki a debreceni egyetemen tanított keleti nyelveket és azt merészelte állítani, hogy az ural-altáji nyelvek a régi sumír nyelvvel lehetnek rokonságban.

 

(folytatjuk ...)